Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 5/1

* * * * ½ 5 értékelés
Lexikon

Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 5/1


Lexikonunk két részre bontott 5. kötetével lezárul az a mű, amely több mint 40 évvel ezelőtt, 1968-ban, egy kedvezőnek ígérkező politikai konjunktúra hátszelét kihasználva, az akkor már fél évszázada a kényszerű önállóság útjára lépett romániai magyar írásbeliség “tágabb kereteire figyelmező” számbavételét tűzte ki céljául.

Kiadásának története külön szócikket érdemelne valahol ebben a kötetben: a hosszas huzavona után 1981-ben megjelent első és a kiadásra nyolc évig várakozó második kötettől a mostani utolsóig. Most végre lezárult a munka, amelynek körülményei az 1989-es változás után sem javultak. Csak épp más- korábban elképzelhetetlen- akadályokba ütköztünk.

Hiányosságainak, következetlenségeinek magunk is tudatában vagyunk, de egy eszményi tökéletesség- mai körülményeink között pillanatnyilag csak halvány körvonalakban mutatkozó- reményében mégis útjára bocsájtjuk ezt a zárókötetet. Mert amit sikerült összehordanunk, az közkincs, s vétek lenne egy szerkesztőségi polcon tovább rejtegetni.

  • Főszerkesztő: Dávid Gyula
  • Szerkesztőbizottság: Balogh Edgár, Benkő Samu, Gábor Dénes, Kacsó Sándor, Kántor Lajos, Köllő Károly, Láng Gusztáv, Sőni Pál, Szabó Attila, Tóth Sándor, Venczel József
  • Szerkesztő munkaközösség: Ábrahám Izabella, Bartha Katalin-Ágnes, Bodó Kinga, Farkas Wellmann Éva, Fischer Lilla, Gyárfás Zsuzsa, Lőrincz Kinga, Seres Zsófia, Szilágyi N. Zsuzsa
  • Borító: Deák Ferenc
  • ISBN: 978-973-26-0961-3

Erdélyi Múzeum Egyesület, Kriterion


Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 5/1 bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. kaszas agnes hozzászólása:

    Szeretnem megrendelni 5)1 es 5/2 -es koteteket

Hozzászólás a(z) kaszas agnes bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.