Ugyanazok a kutyák 2.

Ma ünnepli 75. születésnapját Bodor Ádám, a Sinistra körzet és Az érsek látogatása szerzője. A kolozsvári író tiszteletére a héten Selyem Zsuzsa Ugyanazok a kutyák című rövidpróza-sorozatát közöljük.

Ugyanazok a kutyák 1.

Bodor Ádámnak,
Az Állomás, éjszaka dallamára

Oroszlán

Ureczkiné elzárta az aragázt, befödte a fazekat, kikapcsolta a rádiót, levetette a kötényét, beleszagolt pulóverének hónaljába, legyintett, fölkapta kabátját, szatyrát, és elindult. Az utcára érve lassított: az egész lakótelep egy jégpálya, de hát kit büntessél meg, egyetlen lépcsőházban is laknak vagy ötvenen.

A kis fodrászszalonban hajlakk, sampon, különféle krémek illata keveredett a padlócsempét a két forgószék körül vastagon beborító levágott haj szagával. Alina kezében az olló sebesen járt, tizenöt év körüli, szőke lány asszimetrikus frizuráján dolgozott.

Fotó: Flickr, Indira Chatterjee

Ureczkinét még mindig sokkolta az orr- vagy szájkarika, pedig látott ő ennél cifrábbat is a tévében, de az más, soha nem fogja megérteni, miért kell egyetlen fülbe nyolc-tíz fülbevaló, kinek tetszik az, ha a szemöldök át van fúrva, mint ennél a csitrinél is. Médi viszont szabad volt, éppen a seprűt hozta elő a sarokból, amikor meglátta Ureczkinét:

– Szervusz, drágám, már azt hittem, kolostorba vonultál!
– Szervusz, Médikém, el nem tudod képzelni, mennyi dolgom van, de most végre itt vagyok, ugye, van rám néhány percecskéd?

– Még szép, hogy van, foglalj helyet, kérlek, éppen összehúzom itt egy kicsit ezt a disznóólat, így ni, a szokott vöröset, ugye… hát persze… azért látszik ám, hogy rég nem jártál felém, ez a jó a mi mesterségünkben, nu-i aşa, Alina?, nem lehet rólunk sokáig megfeledkezni… Na és mondd, Icukám, egyébként…

És Ureczki Icuka mondta. A hajcsavaroknál tartottak, amikor rátért a fiára, hogy nősül, mire Médi megkérdezte, hogy hány éves is Pityu.

– Negyvenöt – válaszolt Ureczkiné.
­– És eddig nem volt felesége? – kérdezte Médi a tükör felé fordulva.

A tükörben hosszan nézte a bolt előtti a járdát, talán várt még valakit. Egy kutya szedte a lábát határozottan a pár szem délelőtti járókelő között, kisvártatva megjelentek a többiek is, siettek, mint mindig.

– Dehogynem, kettő is – mondta a tükörben Ureczkiné, miközben elégedetten nézte új, vörös hajfürtjeit. Mélyet szippantott a fodrászműhely szexi illatából, s alig palástolt büszkeséggel folytatta: – De tudod, hogy van ez: oroszlán a csillagjegye.

Trolibuszon

Valachi úr még mindig jó megfigyelő volt. Csak éppen már nem volt kivel megosztania észrevételeit – felesége öt éve, ahogy mondani szokás, a temetőben nyugszik, de ha élne is, Valachi úr soha nem pazarolta privát kapcsolataira információit. Egyetlen privát kapcsolatára. Az sincs már, de mindegy.

Alig ért oda a buszmegállóhoz, még el sem foglalta kedvenc várakozóhelyét, ahonnan elsőként pillanthatta volna meg a közelgő járművet, már ott is állt az orra előtt a 3-as trolibusz. Némi bosszúságot vett észre magán: honnan szedik elő ezt az ősrégi Skoda 9TR-t, a múlt század hatvanas éveiben gyártottak ilyeneket Csehszlovákiában. Öröme is volt azonban: ablak melletti ülőhely, mellette senki.

Az ülés viszont, hogy ennek a hülye dialektikának sosincs vége!, az ülés kőkemény volt és nyirkos. Valachi úr megtapogatta a mellette levőt is, az üreset, de az is nedves volt. Óvatosan előrenyúlt, ugyanaz. Elbizonytalanodott, és fölnézett: a busz fenti ablaka zárva. És hát amúgy sem esik az eső.

Fotó: Flickr, savl_ukr

Nem mondhatnám, hogy Valachi urat béke árasztotta volna el. Ráadásul arra lett figyelmes, hogy előtte három sorral két kutya beszélget, pontosabban be nem áll a szája az egyiknek, a másik bólogat.

Lehettek tíz-tizenkét évesek is, nagytestű, törődött kutyák rossz fogakkal. Az egyik bundája inkább barnás, a másiké inkább szürkés. Ültek a kőkemény trolibuszon, elülső mancsukkal megkapaszkodtak az előttük lévő szék támlájába, mert persze ezeknek az öreg Skodáknak még nem volt az ülés tetején fogantyúja.

Mintha politikáról beszélgetnének – Valachi úr hegyezni kezdte a fülét.
– Mert, kérdem én, hogy is volt ’90 előtt? Nem ugathattál, de éltél.

A szürkebundás bólogatott. Valachi úr pedig morgott magában: ugyan mit tudhattok ti a tizenkét évetekkel arról, hogy mi volt ’90 előtt… azaz, villant be hirtelen, egy kutyaév nagyjából hét emberévet tesz ki, következésképpen ez a barnás lehet vagy nyolcvan éves.

– S mit csináltak ezek? – a nyolcvanéves kutya ablak felőli mancsával egy nagyvonalú gesztussal a kinti világra mutatott. – Meghosszabbították a láncot, de a lábost is arrébb lökték.
Valachi úr maga is kinézett az ablakon, majd sóhajtott. Életében először tett ilyet nyilvános helyen.

Selyem Zsuzsa

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.