A héten (február 22-én) ünnepelte 75. születésnapját Bodor Ádám, a Sinistra körzet és Az érsek látogatása szerzője. A kolozsvári író tiszteletére a héten Selyem Zsuzsa Ugyanazok a kutyák című rövidpróza-sorozatát közöljük.
Ugyanazok a kutyák 1.
Ugyanazok a kutyák 2.
Ugyanazok a kutyák 3.
Bodor Ádámnak,
Az Állomás, éjszaka dallamára
Esernyő
A könyvtár zárva volt. Mihez kezdjen most, téblábolt Teutsch Réka a bécsi állami egyetem kapujában, esett, napok óta ezt csinálta, visszamenni a kollégiumba a két autóbusszal és a U-Bahnnal több mint egy óra, viszont délután négyig mégsem sétálhat az esőben. Végül is, gondolta, a Schönnbrunner Schloßstraße ott van a nagy kert mellett, van ott állatkert is, meg múzeum is, könnyen eltelik ott az idő.
Mire odaért, cipője átázott, keze rádermedt az esernyő elefántcsontszín nyelére. Teljesen elment a kedve az állartkerttől. Arra viszont nem számított, hogy a múzeum sem lesz melegebb: hatalmas hodályokban császári hintók, a falakon festmények, büszke lovak tekintettek le a látogatóra, kantárszáruk lovászfiúk kezében. Teutsch Réka közelebb lépett az egyikhez, hogy elolvassa a kép címét. II Ramses.
Legalább itt is az állatok a főszereplők.
Fotó: Flickr, Josef Lex
A kis kastélyt ezen a későnovemberi esős délutánon, amikor Teutsch Réka egy befőttesüveg szelídgesztenye mézzel Julia Contéhoz ment látogatóba, ápolt kert övezte, a rózsatövek gondosan be voltak csomagolva, a bejáratig fehér kavicsokkal szórt ösvény vezetett. Teutsch Réka az ernyője alól fölpillantott: az ösvényre néző egyetlen erkélyen megjelent egy elegáns, idős nő. Csak ő lehet az, gondolta Teutsch Réka, és valóban, miután az ápolónő megmutatta merre menjen, és bekopogott, ez a szép asszony nyitott ajtót.
– Remélem, nem kellett sokáig bolyongania ebben az esőben – üdvözölte Rékát Julia Conte – adja csak ide az esernyőjét, a fürdőszobában megszárad.
Teutsch Réka szíve szerint szabadkozott volna, de a szűk bejáratnál tényleg az volt a legokosabb, ha odaadja.
Egy óra múlva többszáz méteren át tartó várfal mellett gyalogolt. Valamit mintha elfelejtett volna. Hátranézett: egy csapat kutya éppen akkor vette be a kanyart a Zeneakadémia felé.
Mélykék Ada-Kaleh
Ismet Akyüz lehúzott az E70-es útról, kiszállt bordó Saabjából, térképet és iránytűt vett elő, majd alaposan körülnézett. Még otthon beírta a Google térkép-keresőjébe az Ada-Kaleh nevet, kíváncsi volt, egy negyven éve elsüllyesztett szigetre mit tud lépni. Hát, nem semmit: bejelölte a Şimian szigetet. Oda költözették át a múlt század hetvenes éveiben az ada-kalehi várat és a muszlim temető egy részét. Az emberek már nem mentek, mesélte Ismetnek a nevelőapja, a Şimiannak ugyanis egészen más az éghajlata. Ismetet sem érdekelte a Şimian, pont jól látta maga is a googlemaps.com-on, amit nevelőapja mondott: semmi más nincsen ezen a szigeten, mint gyom. A gondosan megszámozott várkövek alig látszanak ki belőle.
Fotó: Panoramia, povidiu
Miután meggyőződött róla, hogy a jázminillatú Ada-Kaleh valahol itt lehetett, Ismet Akyüz visszasétált az autóhoz, és csomagtartójából búvárfelszerelést és kamerát vett elő.
Igazán megérdemel egy jointot, döntötte el, amikor végre minden holmi lent volt a parton. A Duna nyugodt volt és mélykék. Halat egyet sem látott, úgyhogy néhány másodperc után a kamerát kikapcsolta, s arra úszott, amerre a sziget maradványait sejtette. Hatalmas várkapun úszott be, lehetett a vastagsága olyan két méter. A tetején pedig házak, verandák, az ajtó helyett a függönyt lóbálta az áramlat.
A keskeny utcán asztalok körül férfiak üldögéltek és szivaroztak és titkos recept szerint készült ada-kalehi törökkávét kortyolgattak. Ismet közéjük úszott, s miután meghajolt és a legidősebbnek kezet csókolt, örömmel elfogadott egy illatos szivarat és egy ibrik kávét.
Tovább, az Ezarzia utcán egy árus lokumot nyújtott felé, Ismet elfogadta, és míg lassan forgatta szájában a cukorból és rózsából készült ragadós nyalánkságot, nézte, ahogy egy csapat lány lefátyolozott arccal, nevetgélve elsétál mellette. Utánuk akart úszni, de az egyik ház küszöbén üldögélő nagy, fehér kutya értésére adta, ne tegye. És különben is, kitől kért engedélyt a filmezésre.
– Oké, meg vagy értve – szólt Ismet Akyüz, és kikapcsolta a kamerát. Semmi kedve nem volt összebalhézni velük.
Selyem Zsuzsa
SZÓLJ HOZZÁ!