Jack Holland (1947-2004) ír újságíró többéves kutatómunkájának eredménye ez a könyv: a nőgyűlölet felkavaró, megrázó története. A nőgyűlölet szó megjelenését a magyar szótörténet 1799-re keltezi, angol változata, a misogyny 1656-ben jelent meg először, jóllehet az, amit a szó jelöl, már évezredek óta létezett. És létezik a mai napig. Pedig nem kellene. „Aki ezt a könyvet elolvassa, szemlesütve fog a nőktől bocsánatot kérni.”
A mű eredeti címe Misogyny, 2006-ban jelent meg Londonban, azóta több nyelvre lefordították, 2008-ban hetekig vezette a német toplistákat.
A 3. fejezetet adjuk közre több részben.
Első rész
Második rész
Fordította Vallasek Júlia. A könyv hamarosan megjelenik a Bookart Kiadó gondozásában.
Jack Holland
Nőgyűlölet
A világ legrégibb előítélete
3. fejezet
Az isteni közbelépés. A nőgyűlölet és a kereszténység terjedése
Jézus nők iránti szimpátiája éles ellentétben áll az ószövetségi hozzáállással, mely többnyire nem más, mint (Bertrand Russel kifejezésével élve) „tiszta lelkiismerettel alkalmazott kegyetlenség”5.
Márk feljegyzi, hogy Jézus keresztre feszítésénél sok nő volt jelen. A férfi tanítványok elmenekültek, a nők ott maradtak imádkozni. Feltámadása után Jézus jelentőségteljesen legelőször egy nő, azaz Mária Magdolna előtt mutatkozik meg. (Mk 16,9) Amikor az megviszi a hírt az apostoloknak, az apostolok nem hisznek neki. A feltámadás a kereszténység központi dogmája, az üdvözülés záloga. Hogy ez legelőször egy nő előtt tárult fel, és egy nő volt az első, aki azt elhitte, erőteljes alapot biztosított ahhoz, hogy a nők fontos szerephez jussanak az új vallásban.
Jézus nőkkel szembeni magatartása mindenestül forradalmi volt. A nők kulcsfontosságúvá váltak a korai keresztény tanok terjesztésében. Háromszáz évvel később, amikor az egyház már győzedelmeskedett, Szent Ágoston figyelmeztet: „Ó, férfiak, akik félitek a keresztség terheit, könnyen megelőznek benneteket a nők. Tiszták azok, és elkötelezettek, nagyszámú jelenlétük növekedéshez segítette az egyházat.”6
A nők kezdetektől fogva özönlöttek az új vallás szárnyai alá. Az első század derekán Szent Pál Rómaiakhoz írt levelében harminchat hívőről emlékszik meg, akik közül tizenhat nő volt. Sőt, a legelső, akiről biztosan tudjuk, hogy kereszténynek tartották, Pomponia Graecina, Aulius Plautus felesége, volt, azé a hadvezéré, aki 43-ban, Claudius császársága idején Britannia megszállását vezette. Tacitus leírása szerint „előkelő nő” volt, és azzal vádolták, hogy „idegen babonaságokat” követ, általában ezzel a kifejezéssel illették a kereszténységet.7
Ebből és más utalásokból arra következtethetünk, hogy korai szakaszában az új vallásnak még a legmagasabb körökből is voltak női követői. Az első évszázad végére már a császári családba is eljutott.8 Az elégedetlen közép- és felső osztálybeli nők általában könnyen meggyőzhetőnek bizonyultak azok számára, akik új vallások és kultuszok részére kerestek hívőket, ahogy ezt az Egyesült Államok példája is mutatja, különösen a huszadik század második felétől. Más, a nők számára rendkívül vonzó keleti vallások, mint például a nagy istennők, Bona Dea vagy Ízisz kultusza is terjedt a birodalomban, de a kereszténység erkölcsi értékrendje szokatlanul előnyös volt a nők számára.
Ainhoa Bilbao Canup: Mother
Bizonyos feljegyzésekből arra következtethetünk, hogy a keresztény nők később mentek férjhez, mint pogány kortársnőik, tehát nagyobb esélyük volt túlélni az első terhességet. Az özvegyasszonyokat sem kötelezték, hogy újra férjhez menjenek, ami korábban bevett szokásnak számított, a Lex Julia is megerősítette. (Lásd 2. fejezet.) A keresztényektől elvárták, hogy életre szóló házasságot kössenek, a házasságtörés pedig mindenképpen bűnnek számított, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő követte el. A kereszténység tehát a férfiakéval azonos erkölcsi szinten ítélkezett a nők felett, sőt a keresztény lányokat ritkábban kötelezték házasságra, hiszen a kereszténység értéknek tekintette a szüzességet.
A klasszikus antikvitás korában hagyományosan arra szólították fel a férfiakat, hogy álljanak ellen a nők gonosz csáberejének. A történelemben először most a nők is elutasíthatták a férfiakat. A nők választhattak, hogy férjhez mennek-e, vagy sem. Mivel a házasságnak komoly veszélyei is voltak, sokan kihasználták a választás lehetőségét, és nem mentek férjhez. Érdekes hasonlóságokat és eltéréseket mutat mindez azzal, ami Nyugaton történt az 1960-as évek szexuális forradalmának idején, amikor a fogamzásgátló tablettáknak köszönhetően a nők először kaptak lehetőséget, hogy szabályozzák termékenységüket. Noha a kora keresztény forradalom sok szempontból szexualitás-ellenes volt, egy fontos vonatkozásban az 1960-as éveket idézi: jogot adott a nőknek ahhoz, hogy döntsenek, kívánnak-e szaporodni, vagy sem.
Hogy nem kötelezték őket házasságra, kétségtelenül egyike volt azoknak a tényezőknek, ami miatt az új vallás vonzóvá vált a nők számára. Ennek köszönhetően a nők aránya növekedett a keresztények körében. Az időnkénti keresztényüldözések során elpusztultak listája is ezt tanúsítja. Galliában, Lyonban 177-ben huszonnégy férfi és huszonhárom nő halt mártírhalált, Szicíliában három évvel később hét férfi és öt nő.
Rodney Stark szerint: „Az antik források és a modern történészek egyetértenek abban, hogy a keresztény hitre való áttérés kezdetben sokkal jellemzőbb volt a nőkre, mint a férfiakra.”11 Mivel a tágabb környezetben, a pogány kultúrában kevesebb volt a nő, mint a férfi, a pogány férfiak gyakran vettek feleségül keresztény nőket, ezeknek a férfiaknak pedig jelentős hányada később áttért a keresztény hitre. A modern vallási mozgalmakkal foglalkozó tanulmányában Stark többnyire ezzel az áttérési mintával szembesült.
Ennek hatása a kereszténység gyors terjedését mutató számadatokból is kitűnik. 40-re (vagyis alig hét évvel Jézus keresztre feszítése után) körülbelül ezer keresztény lehetett a nagyjából hatvanmilliós lakosságú birodalomban. A rendelkezésére álló legmegbízhatóbb adatok alapján Stark úgy becsüli, hogy az új hitet vallók száma évtizedenként 40 százalékkal növekedett. A második század elejére több mint kétszázezer keresztény volt, 300-ra pedig 6 299 832-re növekedett a számuk. Alig egy évtizeddel később többek között a keresztények nagy száma ösztönözte Constantinus császárt, hogy elismerje a keresztény vallást, és véget vessen a szórványos keresztényüldözéseknek. 350-re a Római Birodalom lakosságának több mint fele keresztény lett.
Marcia Guttentag és Paul F. Secord adatai a nők társadalmi státusáról és a férfi–nő arányról azt mutatják, hogy minél magasabb a nők aránya, annál magasabb társadalmi státusnak örülhetnek. Stark úgy véli, a korai keresztények körében a nőknek magasabb volt a társadalmi megbecsültségük, mint a körülöttük levő pogány világban.12 A fenti állítás bizonyítására fel lehetne hozni Pál apostol utalásait a női diakónusokra. Pál apostol szerint a diakónusok fontos szerepet töltöttek be a korai egyházban, segédkeztek a liturgikus eseményeknél, és ők irányították az egyház diakóniai tevékenységeit. Világos, hogy Pál természetesnek találta, hogy nők is betölthessék ezt a funkciót.
Számos későbbi forrás is utal női diakónusok jelenlétére a korai keresztény egyházban. A nők egyházon belüli megbecsültségének legmeggyőzőbb bizonyítéka természetesen Pál apostol Galáciakbeliekhez írt levelének az a kijelentése, hogy:
„Mert akik Krisztusban keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.
Nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Gal 3,27–28)
Egyéb következményeitől függetlenül ez a legradikálisabb egyenlőségnyilatkozat, mióta négyszáz évvel korábban Platón eszményi államának leírásában nőnemű őrök is szerepeltek. (Lásd 1. fejezet.) Voltaképpen Pál apostol csak nyilvánvalóvá teszi Jézus nőkkel szembeni viselkedésének következményeit. Olyan szerepet játszik a kereszténységben, mint Lenin a marxizmusban, terjeszti az új hitet, és felkészíti a keresztényeket a mennyei királyság eljövetelére, melyben férfiak és nők egyaránt egyesülnek Krisztussal, és minden földi különbség elenyészik.
Vajon milyen gyakran vált társadalmi valósággá a nőknek ez a spirituális egyenlősége? Könnyű azt állítani, hogy Isten szemében nők és férfiak egyenlők, de vajon a korai keresztények tényleg arra bátorították az embereket, hogy egyenlő félként tekintsenek egymásra? Akik egyetértenek a fenti állítással, de azok is, akik nem, egyaránt Pál apostolt idézik. Platónhoz hasonlóan Pál apostolt is egyesek nőgyűlölőnek, mások feministának tekintik. Tagadhatatlan azonban, hogy a házasságtöréssel kapcsolatos erkölcsi tanítás, az abortusz és a csecsemőgyilkosság elítélése, és hogy nem kötelezték a nőket házasságra, még ha csak közvetett módon is, de javított a nők státusán, lévén hogy a kereszténység számos előítéletes és a nők szempontjából hátrányos szokást eltörölt. Persze ez az egyenlőség nem azonos a modern, liberális demokráciák egyenlőség fogalmával.
Más hasonlóság is van Pál apostol és Platón között. Mindkettőjük szerint a nők és a férfiak közti egyenlőség csak a nemi különbségek teljes eltörlése árán jöhet létre. Platón női őreinek tiszteletbeli férfiakká kell válniuk, nemi sajátosságaik tehát elhalványulnak. Pál szerint a mennyei királyságban eltűnnek a nemi különbségek. Mindkét gondolkodó úgy látja, emberi mivoltunk egyik alapvető komponensének feláldozása az ára a nemek közötti egyenlőségnek. Csakhogy bizonyos patriarchális szokásoknak folytatódniuk kellett.
A Korinthusbeliekhez írt első levelében (1Kor 11,3–16) számos szabályt fogalmaz meg nők és férfiak, illetve az egyház és Krisztus kapcsolatáról. Megerősíti a férfidominancia bibliai hagyományát: „az asszonynak feje pedig a férfiú”, és a férfi elsőbbségét a teremtésmítoszban: „Mert nem a férfiú van az asszonyból, hanem az asszony a férfiúból. Mert nem is a férfiú teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért.” Itt parancsolja meg azt, hogy a nők letakart fővel lépjenek a templomba. Valamelyest azonban továbblép, felismeri a férfi és a nő kölcsönös egymásrautaltságát is:
„Mindazonáltal sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban. Mert amiképpen az asszony a férfiúból van, azonképpen a férfiú is az asszony által, az egész pedig az Istentől.” (1Kor 11,11)
Lehet ezt úgy is értelmezni, ahogy a zsidó feminista kutató, Pamela Eisenbaum teszi, mint egyszerű elismerését annak, hogy a férfi legalább annyira függ a nőtől, mint amennyire a nő a férfitól. Ha az ember elfogadja ezt az értelmezést, akkor Pál apostol itt érvényteleníti a régi görögök és az Ószövetség által kedvelt, ősrégi, nőgyűlölő elképzelést, az autonóm férfi mítoszát. Ez már haladás. Csakhogy miközben megdönti a nőgyűlölet egyik tézisét, az egyik legerősebb fegyvert adja sokak kezébe, és így örökre megváltoztatja egy egész civilizáció felfogását a testről.
SZÓLJ HOZZÁ!