Szilágyi Zsófia: az irodalomtörténész soha nincs „készen”

Nemrég a kolozsvári BBTE bölcsészkarának vendége volt Szilágyi Zsófia magyarországi irodalomtörténész, kritikus, aki a készülő Móricz monográfiája mellett arról is beszélt, hogy mi(ki) tekinthető kortársnak az irodalomban? Szilágyi Zsófia szakterülete a Móricz-kutatás, A továbbélő Móricz című kötetében az író életművének újraolvasására vállalkozott a kortárs irodalom szemszögéből.

– Izgalmas, ahogy a kortárs irodalomhoz közelítenek a szövegeid, előadásaid. Milyen szemszögből értelmezed a kortárs szövegeket?

Szilágyi Zsófia: Az irodalom él, alakul, változik, egy adott pillanatban nem láthatjuk egészen pontosan, merre tart (és érdemes időnként felülvizsgálnunk saját véleményünket is). Folyamatként, folytonos alakulásként kell elképzelni, látva a hibákat is (vagy azokat a jelenségeket, amelyeket ma írói tévedéseknek vélünk), azt, hogy nem zárt és tökéletes rendszer ez.

Ami ma fontosnak tűnik, lehet, hogy már tíz éve múlva sem lesz az – amikor a hatvanéves Móriczot megkérdezték, ki a kedvenc írója, a legöregebbet nevezte meg, Homéroszt (itt még nem vagyunk zavarban), és a legfiatalabbakat – Vasas Mihályt és Kádár Lajost (itt már sokkal inkább). Szerkesztőként is tudnunk kell, nem minden döntésünk „jön be”, mégis, akkor, amikor meghozzuk, érdemes bennük hinni. Ha viszont soha nem kockáztatunk, megmerevedik és unalmassá válik az irodalom.

– Középiskolásoktól lehet hallani, hogy a posztmodern irodalom érthetetlen. Tanárként milyen tapasztalatokat szereztél ezzel kapcsolatban?

– Középiskolában a gyakorlótanításomat leszámítva soha nem tanítottam, ezért leginkább benyomásaim vannak csak a közoktatásról (hatodikos fiam mellett azért belelátok abba, hogy ismerkedik meg egy gyerek az iskolában az irodalommal). Középiskolában sokszor odáig sem sikerül eljutni, hogy a kortárs irodalommal (akár az érthetetlenségével is) egyáltalán szembesüljünk – ha az irodalmat pusztán irodalomtörténetként tanítják, általában a Bibliától Radnóti Miklósig (akinek halálától már jóval több, mint fél évszázad választ el minket) ível a tananyag.

Nem korszakként kellene tanítani a posztmodernt, hanem a gyerekeket érdeklő kérdéseket középpontba állító műveket, élő szerzőket megmutatni, ahogy ezt néhány tankönyvcsalád és számos (de az egészet nézve kevés) kolléga teszi. Minden életkorban meg lehetne ezt próbálni: nemcsak egyetemisták előtt vezettem irodalmi beszélgetéseket, de általános iskolások, sőt, alsó tagozatosok előtt is.

Megfigyelhető, hogy minél idősebb egy gyerek, annál kevésbé mer kérdezni egy írótól, vagy együtt alkotni vele: idővel leneveljük őket arról, hogy az irodalomhoz alkotó módon lehet viszonyulni, hogy egy vers is felkeltheti a kíváncsiságunkat, hogy érdekes az, mi volt egy író kedvenc tantárgya (minden íróvendéget felkészítettem rá, hogy általános iskolában ezt a kérdést biztosan megkapja majd).

– Az irodalomtörténet-írásban is változást szeretnél látni?

– Ahogy a kortárs irodalom oktatásban játszott szerepénél, úgy itt is az egyéni utakat, útkereséseket látom fontosnak. Nem hiszem, hogy elsősorban hosszas elméleti cikkeket szeretnék olvasni arról, milyen feladatok állnak ma az irodalomtörténet-írás előtt: sokkal izgalmasabb lenne minél több életrajzot, életutat feltáró monográfiát olvasni, és abból megérteni, milyen módon lehet érvényesen megmutatni, hogy mindig interakció van társadalom és irodalom között, és hogy a tőlünk időben távoli költőket, írókat is szemlélhetjük kortársként.

Az életrajz egyes eseményei sosem pusztán tények (hiszen szövegekben maradtak ránk, legyenek azok szépirodalmiak, visszaemlékezők vagy nem kiadásra szántak, mint a napló és a levelezés), mindig értelmeznünk kell az adatokat, összeolvasni a szerzői szövegeket az őket körülvevő és ma is megismerhető szövegvilággal, értem ezalatt, például, a korszak napilapjait, és a bennük olvasható híreket, interjúkat, az egyes irodalmi események kapcsán született helyszíni tudósításokat.

– A készülő Móricz-monográfiád kapcsán felvetődik bizonyos bevett irodalmi kánonok átértékelésének kérdése is. Hogyan viszonyulsz az ilyen kánonokhoz?

– A kánonok segítenek a tájékozódásban – és mindig felül kell őket vizsgálnunk, gondolva akár egyes szerzőkre, akár az írók életművében központinak és periférikusnak tartott művekre. Sosem vagyunk „készen”, és az egészben ez a legjobb.

kérdezett: Benedek Ágnes