Deltai haggada: bebocsátást igénylő szövegek


Ha meg kellene rajzolnom a Deltai haggada családfáját, Herta Müller Lélegzethintáját írnám be legközelebbi hozzátartozóként. (A Deltai haggada rokonsága egyébként nem csak ebből a kötetből áll, a családfakutatást Visky András műveinél lehet kezdeni, elsőként talán a Júlia című monológnál.)


A Deltai haggada szerzője Szűcs Teri. Ő és Herta Müller egyaránt mások emlékeiből állítanak össze, de saját szavaikkal fogalmaznak meg egymással rokon helyzeteket: a fogság, a megfosztottság, a lelki-szellemi-fizikai éhezés története mindkét könyv. De nemcsak emiatt rokoníthatók. A két írónő


hasonló eszközökkel nyúl a rájuk bízott emlékekhez,

legkevésbé az adatok és tények érdeklik őket, amelyekhez amúgy is percek alatt hozzájuthat, aki igényt tart rájuk. Nem az a lényeg, hogyan és miért kerül Leopold Auberg a szovjet munkatáborba, mint ahogy másodlagos fontosságú az is, hogyan és miért deportálnak egy anyát hét gyermekével a Duna-deltába (bár utóbbi esetben a kötet végén található név- és fogalomtár nyújt némi fogódzót az olvasónak).


Akár többszörösen is megszűrt, esszenciájukig letisztított szövegek ezek, amelyek éppen tisztaságuk miatt a megértésnek egy szokatlanabb, nem mindennapi válfaját kívánják a befogadótól. Csak akkor működnek, ha beengedik őket, ha ugyanolyan mélyen fekvő rétegeket érinthetnek, mint ahonnan érkeztek.



A Deltai haggada azonban nem csak a szavak erejével próbálja “megpuhítani” az olvasóját. Szabó Péter könyvterve és illusztrációi a szövegekkel ellentétben sokkal elemibb eszközzel dolgoznak, a szemlélő esztétikai érzékét simogatják meg,


a látható szépség nyit ajtót (észrevétlenül) a láthatatlannak.

Pedig ezek a visszafogott kromatikájú rajzok ugyanazzal a módszerrel készültek, mint maga a szöveg. A művész a családi fényképekbe zárt emlékekből indult ki, ezeket mesélte újra az illusztrációkban, nem félve attól, hogy egyes részleteket elhagyjon, másokat kiemeljen, vagy éppen teljesen új elemekkel egészítse ki a fotográfiák valóságát.



Szabó Péter rajzai minden joggal nevezhetők önálló hangnak az amúgy is több hangon beszélő kötetben. Néha nem könnyű rájönni, ki szólal meg egy-egy emléktöredékben: Nényuka lenne az, a cselédlányként érkezett, hűséges barátként ottragadt Deme Mária? Vagy az anyát, Visky Júliát halljuk? Valamelyik gyerek, de melyik a hétből? És mi van a börtönbe zárt apával, Visky Ferenccel, aki hiányában is kibeszél az összes családtag mondataiból?


A Deltai haggada labirintusra hasonlít, ahol lépten-nyomon nagyon furcsa, nagyon szép, nagyon fájó dolgok történnek. De ezekre a magyarázat csak a kijáratnál, a kötet végén érkezik, a Visky család legrégebbi fotóalbumával kiegészített név- és fogalomtár formájában. Persze, akár a kötet végéről is kezdhető az olvasás – de csak veszteni lehet azzal, ha valaki meg sem próbálja térkép nélkül megtalálni az utat.


Fülöp Noémi

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>