Markó Béla: a verseléssel önmagam ellenzékébe helyezkedtem

Bolgár fociszurkolók meneteltek a Szépművészeti Múzeum (Bánffy-palota) előtt, miközben fent Markó Béla legújabb, Visszabontás című kötetéről beszélgetett Demény Péterrel, abban a teremben, ahol vasárnap a könyv illusztrációiból összeállított tárlatot nyitották meg. Az “első és utolsó – vagyis egyetlen – miniszterelnök-helyettes” örvendett, hogy ezúttal literátori minőségben van jelen, hiszen különben azt hihetné, valamiféle tüntetés folyik lent ellene.

Alig egy évvel a Tulajdonképpen minden szonettkötet után Markó Bélának ismét összegyűlt annyi vers a fejében, hogy könyvet állítson össze belőlük. Na jó, nem teljesen igaz, hiszen a szonettek már egy ideje megvannak, az előző kötethez hasonlóan naplószerűen, jegyzetként születtek meg. Markó szeretné a lehető legtermészetesebb módon bármit szonettbe önteni, ezért igen termékeny költő, amelyet a rövid időn belül megjelent második kötet is igazol.

A szonett veszélyes műfaj lehet, hiszen automatizálódhat, beköltözhet az ujjbegyekbe – hogyan lehet ezt a csapdát kikerülni? Demény Péter kérdésére Markó úgy válaszolt: a kötött forma és az egyéni mondandó összehangolása folyamatos küzdelem, amelyben sosem lehet tudni, ki győz le kit. A szabadság és a formalitás kérdését maga Markó személyéhez is lehet kötni, mert elmondta: a diktatúrában rettenetesen utálta az öltönyt, nyakkendőt és diplomatatáskát, a fordulatok óta pedig csak így lehet látni őt.

A technikai gikszerből is rögtön metaforákat kreáló beszélgetőpartnerek megállapították: az irodalom is egy olyan mikrofon, amely nincs kihangosítva, de remélhetőleg egy fülhallgató végén valaki meg is hallja. A verseléssel politikai önmagával ellenzéki pozícióba helyezkedő szerző különben nem szereti költőnek nevezni magát, ugyanis szerinte ez a szó egyben pozitív értékítéletet is jelent.

A két kötet közötti váltást a témákban lehet érzékelni – mondta Demény, aki szerint a korábbi, jól elhatárolható témakörök, motívumok most szerteágaznak, bejött egy-két újdonság is, mint például a festményekről írott szonettek. A közönséggel is ismertetett versek közül – amelyet részben Bogdán Zsolt színművész, részben a szerző olvasott fel – úgy tűnik, mégis inkább a bejáratott témájúakat választották ki: tenger, eső, elmúlás. Bár tudjuk, hogy a versek nem a napokban születtek, elmosolyodtunk a mostanában igencsak konkrét értelmet nyert “pléhkrisztus” kifejezésen.

Rácz Tímea

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.