Elfelejtett szavak- Egy csíki ember nyelve és világképe

* * * * ½ 8 értékelés
Esszé

Elfelejtett szavak- Egy csíki ember nyelve és világképe


Tánczos Vilmos

Ezt a maga nemében egyedülálló könyvet már-már mesébe illő körülményeknek köszönhetjük.
Él csíkban egy nagyon okos szántó-vető ember, s annak van egy fia. A cseperedő legényke apja mellett megtanult kaszálni, szántani, erdőlni, szóval mindent, ami a természettel együtt élő ember létének fenntartásához fontos. Jókedvvel tanult, mert édesapja sokat mesélt, ő pedig nagyon szerette a történeteket.
A mese így folytatódik. “Előbb csak annyi fogalmazódott meg bennem, hogy én sohasem fogok úgy tudni magyarul, ahogyan ő tud – írja a könyv szerzője (mert ő a mesebeli fiúcska). – Aztán egyszer megszólalt bennem egy hang: le kellene jegyeznem mindebből valamit. Nyugtalan lettem e hangtól. S attól kezdve minden találkozásunkkor lestem a nyelvi sziporkákat, történeteket vagy szavakat.” “Mert a gyermekkori világgal együtt elfelejtjük azt a nyelvet is, amely ehhez a világértelmezéshez tartozott. Mert ez a kettő mindig együtt létezik, a világ csak a nyelvben él. Az utókor csodálkozik majd, és talán el sem hiszi, hogy mindez nem is olyan régen itt nálunk valóban létezett.”

Csíkszentkirály: maroknyi személyes univerzum. Ez a könyv egy utazás benne. Hőseink körbejárják: északról délre, keletről nyugatra, időutazók, múltban és jelenben. Az apa Ullysesként, a fia Stephen Daedalusként. S ahogy Joyce nagy művében, úgy itt is elénk tárulkoznak a titokzatos hétköznapok, életünk hűséges kísérői. A LÉNYEG.

Hajdú Farkas-Zoltán

  • ISBN: 978-973-88358-6-3

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.