Ez egy susogó levél


Pénteken különleges könyvbemutatóra került sor a Gaudeamusban. Máté Angi legújabb meséskönyvét, az Ez egy susogó levél című kötetet mutatták be Keszeg Ágnes (illusztrátor) és Nyulas Ágnes – a Cerkabella kiadó vezetője – jelenlétében.


Ahogy beléptem az ismerős térbe és a hideget magam mögött hagytam, a benti izgalomban ismerős tekintetek árasztották a meleget. Találkozni Máté Angival annyi, mint belépni a mélységes mesék világába, ahol a mindennapi gondok egyszerre könnyed szavakká válnak.


Mielőtt László Noémi a meghívottakat kérdezgette volna, Máté Angi a Volt egyszer egy szegénység című mesét olvasta fel a Bóbita gyermekcsoportnak (Mátyás Noémi óvonéni), akik a beszélgetés közben rajzoltak. A felnőttek sem maradhattak ki, nekik a Volt egyszer egy kertész című mese jutott.


László Noémi kérdéseire lassan kibontakozott a könyv születésének története. Nyulas Ágnes elmondta, hogy ösztönösen jött létre a könyv, az is adta magát, hogy Keszeg Ágnes illusztrálja, így tulajdonképpen már egy erdélyi szerzőpárossal számoltak. Máté Angi számára a mesék “ránézések a világra”, a Mamó (első regény) és a Volt egyszer egy (első meséskönyv) után mintha egyszerűsödött volna a nyelve, könyebben megtalálja a szószerkezeteket. Keszeg Ágnes jó munkafolyamatot ír le, számára a legnehezebb a szegénység megrajzolása volt.


Az Ez egy susogó levél iránt egy román kiadó is érdeklődik, a szöveget László Noémi fordítja, csakhogy ez nem is olyan egyszerű, mivel Máté Angi sajátos nyelve talán nyersfordításban működne a legjobban.


“Amikor élek, akkor nem írok. Amikor írok, akkor nem élek” – visszhangzik bennem Angi mondása.


Visky Anna

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>