Márton Evelin: Macskaméz

Érdeklődéssel vettem kezembe Márton Evelin kötetét több okból kifolyólag is: prózát szerettem volna olvasni, minthogy az utóbbi időben kicsit beleuntam már a végeláthatatlannak tűnő verseskötetekbe, amelyek egyre csak születnek, de nem születnek ujjá, a népszerűsítési folyamataik hiányosságáról nem is beszélve. A Macskaméz kézbevételekor tehát igazi erdélyi mondatokra vágytam, és az első oldalak után már az is világossá vált, hogy ez a mélyen zöld színű könyv nem csak ezt nyújtja, hanem a női irodalom terén is mondanivalóval bír.

Az írásaiban kiemelkedő Nyíri Lujza ágya és más történetek, illetve Minelek fejezetek a férfi-nő kötődés sokféleségével foglalkoznak. Az említett első tömbben kizárólag nyomasztó belső helyszíneken zajlanak a történések, a megboldogult Nyíri Lujza (néni) lakásában, aki a novellák során már nem csak egy tárgyait hátrahagyó közönséges házinéni szellemében hívható elő, hanem úgy is, mint a kibontakozó szerelemre, a szerelmi ágyra nehezedő árnyék. De árnyék a női elbeszélő által életre hívott férfi is, a megszólításokban magázott alak, vagy egyszerűen csak a “mi”-be foglalt másik fél, és árnyékok a néha felsejlő szereplők is (KilencÉvésKilencNap, Eszlári). Ezt a valóságot az elbeszélő csak maradványokból, emlékfoszlányokból rakhatja össze, az úgynevezett idő megállt valahol ott, ahol a beteljesületlenség immár elviselhetetlenné vált. A Nyíri Lujza ágya és más történetekben felhalmozott novellák összefüggéstelen kísérletek megalkuvó viszonyaink megértésére, válaszkeresések a felelősségvállalás hiányosságára: “Vegyél feleségül. Nem vehetlek. Miért nem? Mert őrült vagy. Leszel a feleségem? Nem lehetek. Miért nem? Mert őrült vagy.”

A Minelek fejezet írásanyaga már-már a regény műfajával határos, lévén hogy viszonylag összefüggő cselekménnyel és állandó szereplőkkel rendelkezik. Az idős, de korával nem számoló Minelné retrospektíváit olvashatjuk, aki egy szerkesztőnek meséli el élettörténetét. Fiatalkorában egy ikerpárral él együtt az erdőben, Ádámmal és Endrével, mindkettőt szereti, majd az egyiktől gyereke születik. Az első három novellából még nem derül ki, hogy nem a történtek idejében vagyunk, hanem a visszaemlékezésében, innentől kezdve fokozatosan áttevődik a hangsúly a szerkesztővel folytatott, “jelen idejű” párbeszédre.

Minelnéről is szinte meglepetésszerűen tudjuk meg, hogy már hetvenen túl van, s az elmeséltek tulajdonképpen önmaga értelmezését szolgálják. A szerkesztő családdal rendelkező középkorú férfi, aki számára otthoni viharos helyzeténél fogva kecsegtetően valótlan Minelné élete, s a végén már nem csak az interjúért találkozgat vele. Kétség kívül megkapó a Minelekben a női szereplő jellemfelépítése, a nézőpontok váltakozása és a nyelv jó értelemben vett csiszolatlansága is.

Visky Anna

Márton Evelin: Macskaméz bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Zöldtető hozzászólása:

    Olvasta már valaki ? Milyen ?

Hozzászólás a(z) Zöldtető bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.