Mint egy szamuráj: így működik Markó Béla

Rostás Péter István, Kelemen Attila Ármin, Markó Béla


Péntek este bemutatták az első erdélyi e-könyvet, Kelemen Attila Ármin Így működik Markó Béla interjúkötetét. A könyvbemutatónak tulajdonképpen két izgalmas kérdése volt, amiért a népes közönség összegyűlt a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében. Hogyan mutatnak be egy könyvet, ami fizikai valóságában még nem létezik, illetve sikerül-e megtudni, miként működik Markó Béla? Mindkét kérdésre részben választ kaptunk.


A Koinónia kiadó különböző megfontolásokból csak szűk egy hónap múlva, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár előestéjén mutatja be a könyv nyomtatott változatát. Így olyan könyvet mutattak be, amelyet a közönség nem tudott felütni, végiglapozni, megpörgetni és beleszagolni, mi több, egy részüknek még azt is meg kellett mutatni, hogyan lehet egy e-könyvet letölteni, majd forgatni. Azért az érződött, hogy a közönség egy részének még meg kell barátkoznia a formátummal, de dedikáltatni már most is lehetett, ha egy kicsit fapadosan is oldotta meg a kiadó.


A kötet tulajdonképpen tíz interjú, amelyben Kelemen Attila rákérdez minden kényelmetlen, de az olvasóközönséget érdeklő témára, és Markó Béla mindenre válaszol. Lehet szó akár vallásról vagy Istenről; az RMDSZ múltjáról, jelenéről és jövőjéről; szekus-dossziékról; az erdélyi magyar politikum viszonyáról Bukaresttel és Budapesttel; irodalomról; illetve Traian Băsescuról, Borbély Lászlóról, Szőcs Gézáról vagy Tőkés Lászlóról. Az interjúk pedig szintről-szintre mennek egyre mélyebbre , s olyan dolgokat tudhat meg az olvasó, amelyek az eddigi újságcikkekből, interjúkból, közszereplésekből nem derültek ki.


Ez egy olyan vallomása Markó Bélának, amikor elmondja mindazt, amit érez. Olyan helyzetekről is beszél, ahol a politikusnak sikerült meghökkentenie a benne élő költőt – összegezte Tibori Szabó Zoltán, az est házigazdája a kötetet.


Még van miről beszélgetni: Kelemen és Markó a bemutató előtt

„HARDtalk-beszélgetéseket szerettem volna, de nem működött. A tesztinterjúk alatt világossá vált, hogy a kemény stílus Markó Bélával nem működik. Közben tudtam, hogy nem ezt akartam írni, ami lett, de a végeredmény tetszik. Örülök, hogy a vége felé már sikerült olyan kérdést feltennem, amin már másfél másodpercnél hosszabb ideig kellett gondolkodnia válaszadás előtt. Mert különben nagyon gyorsan válaszolt a kérdésekre” – magyarázta a könyv elkészülésének munkafolyamatát Kelemen Attila Ármin.


„Markó a legfegyelmezettebb ember, akit ismerek, mindezt úgy, hogy érzelmileg nem üres. Ha valaki üres, akkor könnyű csendben maradni. Markót egy szamurájhoz tudnám hasonlítani. A szamurájok élnek nagyon fegyelmezetten, és harcolnak a végsőkig. Majd miután összeesnek, még írnak egy verset a vérükkel. Ha egy wikipédia-szócikket írnék róla, így kezdeném: Markó Béla az utolsó romániai magyar szamuráj” – tette hozzá a kötet szerzője.


„A politizálás nem ördögtől való, és egy költő, egy értelmiségi is lehet politikus. Vannak hivatalos politikusok, de nem szabad elhitetnünk az értelmiségiekkel, hogy ez nem az ő dolguk. Ez rendkívül kényelmes lenne a politikának. Egy értelmiségi is beleszólhat a dolgok alakulásába. A lelátóról is látom, ha valaki nem tudja berúgni, még akkor is, ha én sem tudnám berúgni” – magyarázta Markó, és hozzátette: „botcsinálta politikus vagyok, aki lekéste a visszatérést, miután a politikába kényszerült. Mire körülnéztem, a többiek már visszatértek az eredeti hivatásukhoz, és én ott ragadtam”.


Jelenleg az írással kapcsolatban nincsenek kétségeim, a politikai szerepvállalással viszont annál inkább – mondta az RMDSZ volt elnöke, aki azt is kijelentette, bár vállalt még egy újabb szenátori mandátumot, vezetői vagy kormánytisztviselői szerepet viszont többet nem szeretne.


Mint egy szamuráj: így működik Markó Béla bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. neddie hozzászólása:

    Megnézhetnénk esetleg pár további fotót Kelemen Attila Ármin legújabb frizurájáról?

  2. katana hozzászólása:

    Nagy az, aki nagy, aki kicsi, az kicsi!

  3. Figyelő hozzászólása:

    Mint egy szamuráj, úgy működik Markó Béla

    Atyaságos Úr Isten! Aki az égben lakozik, titokban. Ezek után, még mi fog következni? A rommagyarság legszeretettebb fia? A kézdivásárhelyi tölgy? A Hargita géniusza?
    Még mondja valaki, hogy a történelem nem ismétli önmagát!

  4. Silye Lóránd hozzászólása:

    Az a gyanúm, hogy nem a Markó Béla működéséről szóló könyv az első erdélyi ekönyv. Erre a tényre egy ismerősöm hívta fel a figyelmem aki az alábbi linket is leküldte. Jól látható, hogy az Erdélyi Múzeum Egyesület már adott ki ekönyveket is.
    http://bookandwalk.hu/kiado/Erd%C3%A9lyi-M%C3%BAzeum-Egyes%C3%BClet-279.aspx

    • admin hozzászólása:

      Kedves Lóránd, a Book and walk több ezer könyvet tett elektronikusan elérhetővé, teljesen figyelmen kivül hagyva a jogok tisztázásának kérdését. Egyszóval: csalt. Ilyen megvilágításban talán újra lehet gondolni az első e-könyv címének vitáját. Mielőtt pedig a részrehajlás vádjával mutogatnál ujjal, talán olvasd el a könyvet.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>