Zsigmond Andrea és “tsai” Mi kritika még? c. könyvéről, amelybe mindenféle “nemhagyományos” kritika belefért (Komp-Press Kiadó, 2012)
Zsigmond Andrea régóta műveli már a teoretikustól egészen a populáris, emészthetőbb formákig terjedő színházi kritikát és ebből kifolyólag nagy szerepe van a színpad és nézők közötti közvetítésben. Egyetemi tanársegédként évek óta hozzájárul a legrangosabb színházi fesztiválokhoz, kritikák, beharangozók, ajánlók szerzőjeként, valamint újabban sikeres fesztiválújságok főszerkesztőjeként jegyzik (lásd kisvárdai.lapok). A Mi kritika még? című kötet Zsigmond Andi avagy hétköznapi nevén zsandi munkáit és a “tsai” (avagy a társai) szövegeit gyűjti össze, akiknek valódi neve kiszűrődik a komment-nevek (demKata, kicsien, biborka) mögül, mint egy színész egyénisége a szerepe mögül.
Nehéz a kritikáról kritikát írni, szerencsésebb formákról, megközelítési szempontokról beszélni. Ilyen értelemben izgalmas próbálkozás Zsigmond Andi új kötete, amelynek fülszövege ugyan nem definiálja, hogy tartalmilag mire számíthatunk, viszont ott is az “folyik”, hogy mi kritika még, azaz több mint egy lap/könyv hasábjain olvasható szöveg, “átfolyik” a borítóra, kiszúrja az olvasó szemét, hogy “vegyél már észre, mert érted vagyok”. Éppen ezért a zsandi-féle kritika túlszárnyalja a tradicionális “hogyan”-okat és az olvasó/néző kedvéért kísérletezik a média eszközeivel is, nyíltan hirdetve a “fogyasztó” bevonásának feltétlen szándékát.
Olvasunk itt blogbejegyzéseket, kommenteket, Facebook-postot, email-váltásokat, sőt, színházi találós kérdést, sudokut, a bulvárt parodizáló “quizz air”-t is, de hellyel-közzel hagyományosabb esszét, interjút is.
A kritikus a nézőt szolgáló shakespeare-i “színház az egész világ” jelmondattal tekint a kulisszák mögé, a kellékessel, öltöztetővel vagy éppen technikussal beszélget (A kulisszák mögül c. fejezet), majd kapcsolatot teremt más rokon diszciplínákkal is, mint például az irodalom (Mi teszi Őnt boldoggá? Horváth Andor c. írás). A könyv szerzőinek célja viszont nem a hűvös szakbarbárság, hanem a színház megszerettetése, egy, a nézőhöz közel álló nyelv által, amely sokszor már-már a pletyka határait súrolja. Eddig megy el a kritikus a nézőért. És korántsem csúszott le ezáltal, hiszen a könyv első lapjaiból kiderül, hogy önkritikája is van bőven (Mi fán terem a teatrológus? c. fejezet), és nem mellőzhető nagyon jó humora sem.
A Mi kritika még? c. könyvet szakmaiaknak elengedhetetlen, színházszeretőknek kötelező, érdeklődőknek pedig muszáj elolvasni.
Visky Anna
SZÓLJ HOZZÁ!