Zsongás a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kezdő napján

Ma reggel kezdődött el a 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár a mindenkori törzshelyszínnek számító Nemzeti Színházban. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ és a Romániai Magyar Könyves Céh szervezésében létrejött esemény idén – az eddigi évekhez képest – jelentősen nagyobb figyelmet kapott a heves reklámkampány következtében. A zsongás nem alaptalan, és a plakátokon hirdetett “Kinőttük magunkat!” jelszó sem, hiszen már az első napon több ezren fordultak meg a vásár standjainál, hogy az őszi újdonságokat és talán már a karácsonyi ajándékokat is begyűjtsék.

Nem lehet elég korán standot építeni és nem lehet elég későn zárni a vásárt – “panaszkodnak” a különböző kiadók és könyvesboltok képviselői a standok mögül -, alighogy felkerülnek a könyvek a polcokra, lelkes vásárlók lepik el a teret, és a program lejárta után többszöri unszolásra sem hagyják el a pavilonokat. A polcok vigyázói viszont rögtön ezután örömüket fejezik ki a könyvéhes vásárlók miatt, hiszen a vásárhelyi vásár az a hely, ahol a könyv biztosan elkel, sőt, szerető kezekbe jut.

Jánosházy György veszi át az Életmű-díjat

Idén mindez újratervezett arculat jegyében zajlik. A rutin elvakíthat – fogalmaz Káli Király István főszervező az eddigi éveket összegezve a megnyitón, lelkesen dicsérve a Kulturális Központtal történt együttműködés friss eredményét. Ugyanitt osztották ki a 2012-es év Szép könyv és Életmű díjait: szépirodalom kategóriában a Bookart Kiadó remekelt Piero Bianconi Családfa című kötetével, művészeti album kategóriában a Kriterion Kiadó Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben (1919–2011) c. könyve vitte a pálmát, a gyermekkönyv kategória nyertese pedig a Koinónia Kiadó, Balázs Imre József Blanka birodalma c. kötetével. Az Életmű-díjat Jánosházy György Shakespeare-műfordítónak ítélték oda a vásár elöljárói.

A megújult erővel történt szervezésnek köszönhető a jól bereklámozott Alma együttes mai dupla koncertje is, a sok-sok erdélyi család kérésének eleget tevő zeneprogram. És a számtalan könyvbemutató, dedikálás, a szerzők odaadó mosolygása, ahogyan elsuhannak a látogatók mellett és újabb olvasmányélményre hívnak.

Visky Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.