Zudor János költői estje Kolozsváron

Zudor János olyasmiről énekelt(!), hogy a főbelőtt miniszterelnök képét látná vigyorogni egy papírpénzen. Ez volt a refrén, lement vagy négyszer. Aztán egy számot a feleségének. Majd felállt a Bretter-kör aktuális elnöke, akinek nagyváradiként, ahogy elmondta, nagy megtiszteltetés bemutatni a nagyváradi Zudor Jánost. Ezt elmondta még egyszer, így, aki nem tudta, megjegyzi egy időre, Zudor János nagyváradi, akár a Bretter-kör épp aktuális elnöke.

Majd Selyem Zsuzsától hangzott el a szokásos kérdés: János, te hogy írod a verseket? Úgy írja, hogy a sírástól halad a nevetés felé, majd a nevetést elérvén visszafordul a sírás irányába, s ott, hátraarc, vagy valahogy így.

Ez olyan, mint a sírva nevetés vagy a nevetve sírás, vagy a kettőnek valami egyvelege, mondja László Noémi, s elismételgeti, hogy ez a nyelvet-öltés szimbóluma, amit erősen szeret a Zudor János-versekben. S megint Selyem, a verset nem ésszel kell olvasni, s ebben, akkor bizonyosodott meg, amikor egyik Zudor-kötethez kellett volna utószót írnia. Mert ezeket megérteni nem lehet, ezeket költő írta, nem kritikus.

S Zudor János elkapja a mikrofont, olvasni akar belőlük, a legfrissebb termésből, azt mondja, tíz éve megjelent kötetből, Élet és irodalom, amiből kinyomnak tízezret, mondja, majd egy olyan, amelyben Băsescu sétáltatja a kutyáit. Ez a legutóbbi. Băsescu flangál, a kutyákon nyakörv van, ők szimbolizálják a népet, s vannak nagykutyák, ők feketéznek örökké, s nekik mindent szabad ebben a kurva országban. Eléggé kacagják. Erre pont megjött a söröm is, sokan voltunk, szék sem jutott mindenkinek.

A sztorizós résznél mesél egy kicsit arról a gorilláról, aki nagyon elverte még anno a zárt osztályos elmegyógyban, ahová bezárták a költőt, de mikor az szabadnapos volt, szabadon járkálhatott, lement a faluba is, nem volt baj.

Többet nem is mond. Mert Zudor János valahogy nemigen akar beszélni, sem válaszolni a kérdésekre, ő a verseit akarja olvasni. De nagyon, ki is cetlizte már őket. Tehát, az est zárásaképpen (is), a költő a verseiből olvasott fel. Elhangzott a Rusnya valcer, egy-egy haiku, elővette az És egy kicsit továbbot, a Jónás alakjára épülő verseiből jó párat, majd elért a Lesz-e öregkorom? címűhöz, melyről, talán, mint pont a legfontosabbról szólt. Valaki balról megválaszolta: lesz.

Kálmán Szabi