Erdélyi könyvpiac 2013-ban: sok próza, kevés vers

Újrakiadások és új könyvek terén is a próza – novellák, elbeszélések, regények – uralja az erdélyi könyvpiacot: körülnéztünk, mivel készülnek az erdélyi magyar könyvkiadók 2013-ban.

A Bookart svájci írók sorozatában öt kötetet terveznek, mindegyik prózában. A Kriterionnál két történelmi regény újrakiadását tervezik: Varró János Ki csatát nyer, koronát nyer, valamint Szántó György Esze Tamás talpasai című könyveit. A Pallas-Akadémiánál Kemény János Víziboszorkányát jelentetik meg ismét, a Mentor szintén két regényt tervez: Vári Attila Nappali holdfény, illetve Kincses Elemér Mindörökké című köteteit.

A Koinónia 2013-ban legalább egy ifjúsági regényt is ki szeretne adni, arra való tekintette, hogy ez a műfaj teljesen kikerült az erdélyi magyar könyvpiacról. Egyelőre egy helyi szerző művén és egy amerikai-brit író könyvén gondolkodnak. Ugyanitt tervben van három „női témájú” fordításkötet is: a biblikus nőideálról (Stasi és John Eldredge: Én, a nő), egy antwerpeni kirándulás során bekövetkezett megismerésről (Kerstin Hack: A viskó és én), és a lányos szülőknek szánt „nevelési tanácsokról” (Tanith Carey: Hová lett a kicsi lányom?).

Két memoárkötetre is számíthatunk a Mentor kiadónál. Bedő Béla visszaemlékezései Magyar tiszt a román hadseregben címmel jelennek meg, Szabó Éva Erzsébet visszaemlékezései pedig a Vásárhelyi villanypoznák címet viseli. Rövidpróza terén Donáth László, Ambrus Lajos, Tóth Mária és Váradi B. László novellái illetve elbeszélései jelennek meg 2013-ban.

Idén viszonylag kevés verseskötetet terveznek kiadni. A legtöbbet a Mentor kiadónál olvashatjuk: Bogdán László, Ungvári László Zsolt és Ady András verseit publikálják, illetve egy fordításkötet is készül galego költők verseiből. A Kriterion jubileumi gyűjteményt ad ki Király László 70. születésnapjára a költő verseinek válogatásából.

A tudományos irodalom elsősorban a Komp-Press kiadónál lesz túlsúlyban. Már megjelent, az év elejétől forgalomban van Csapody Miklós Politika és történetírás. Jakabffy és Mikó című kötete, amely a két világháború közötti erdélyi politikatörténet, illetve kisebbségtörténet jelentős személyiségeiről közöl tanulmányokat.

Kovács Kiss Gyöngy A kolozsvári osztóbírói intézmény és a kibocsátott osztálylevelek című forráskötete pedig szintén már a 2013-as könyvpiac része. Ugyanő szerkeszti a nemsokára megjelenő Mítoszaink nyomában című kötetet, amely főleg a specifikusan magyar történelmi mítoszokat boncolgatja.

Két irodalmi tanulmánykötet is megjelenik Pomogáts Béla tollából, a „Bátrabb igazságokért” és a Határok nélkül című. Színházismereti tanulmányok közül egyelőre Székely Mendel Melinda Magyar színjátszás Amerikában, valamint Egyed Emese Láttató világok című köteteiről lehet tudni, mindkettőt a Mentor kiadó gondozza. A Kriterionnál Gaal György gondozásában Kristóf György irodalomtörténész tanulmánykötete jelenik meg.

Történelmi témákban tanulmánykötetet jelenik meg idén Pál-Antal Sándortól A Székelyek földje és népe, valamint Szilágyi Sándortól Erdély hanyatlása címmel. Számíthatunk még Szabó Miklós, Szögi László és Simon Zsolt Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849-1919 című kötetére, egy tanulmánykötetre Szentimrei Judit tollából az erdélyi szőttesekről és varrottasokról, valamint egy egyháztörténeti kiadványra Erdélyi Szibéria címmel, Léstyán Ferenc szerzőtől.

Esszékötetek között előkészületben van Demény Péter A lélek trolija című könyve, valamint Tamás Dénes ifjú filozófus-író esszékötete, Honfoglaló esszék címmel, amely a filozófiai-irodalmi esszé hagyományaihoz tér vissza. Tudománytörténeti esszét olvashatunk majd Györfi Andrástól A gondolkodás geometriája címmel. A Kriterion kiadó pedig újabb öt füzettel folytatja az Erdélyi műemlékek sorozatot.

Gyerekirodalomról is keveset tudni még. A Kriterion újra kiadja Benedek Elek Piros mesekönyvét, a Koinóniánál pedig vallásos témájú gyerekköteteket terveznek. Sally LLoyd-Jones gyermekbibliája Zágoni Balázs fordításában jelenik meg, Kovács András Ferenc pedig a Bibliai történetek gyerekeknek sorozatba Jairus leányának történetét írja meg verses elbeszélésben. A Pallas-Akadémia kiadónál két mesekönyv van előkészületben: Kozma Mária Marcika és a kóborok című könyve, valamint Bálint Tibor Kérdések könyve című írását is kiadják, mindkettőt a Mesevonat-sorozat részeként.

Emlékkönyvek, portrék, monográfiák is viszonylag szép számban készülnek, érdekes módon a képzőművészeknek szentelt kötetek idén nagy teret nyertek. Így kötet készül Nagy Imre, Corini Margit és Józsa Nemes Irén festőkről, valamint Péterffy László szobrászról. Portrékötetet adnak még ki Széllyes Sándor népdalénekesről, Molnár Gusztáv Méliusz József íróval készült beszélgetéseit újra kiadja a Komp-Press, Szilágyi Józsa Mária Ízig-vérig tanár volt című könyve Józsa János kolozsvári tanárra, irodalmárra emlékezik.

Néhány érdekességre, csemegére is számíthatunk 2013 könyvpiacán: a Koinónia például újabb interjúkötetet tervez, amely ezúttal nem portré lesz, hanem többek között Gabriel Andreescu, Szilágyi N. Sándor, Juhász Jácint vagy Stefano Bottoni válaszol arra a felvetésre, hogy mi történne, ha egyik napról a másikra megvalósulna a székelyföldi területi autonómia. Ugyanitt Jane Austen levelezését is megtalálhatjuk, amelyet Vallasek Júlia fordított és válogatott. A Bookartnál is előkészületben van egy rendhagyó kötet Részegh Botond festményeivel, amelyekhez Dragomán György írt hét karcolatot.

Rácz Tímea

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.