A női nemi szerv külső része, a vulva a történelem során elhanyagolt, takargatott, nyelvben is tabusított dolog, és mégis mindenhol ott van – ez az alapgondolata Mithu M. Sanyal indiai-német szerzőnő Vulva. A láthatatlan szerv felfedése című könyvének. A németül 2009-ben, magyar fordításban pedig 2012-ben a Bookart kiadónál megjelent munka egyszerre kultúrtörténet, feminista összegzés és kíváncsiság-felkeltő ízelítő a 20-21. századi női művészetből.
A Vulva minden olvasmányossága ellenére nehéz könyv: tömény információmennyisége annyira szintetizált, és néhol túlságosan kivonatolt, hogy az olvasó úgy érezheti, némely állítást nem ártana máshol is leellenőriznie. A könyv nem is az első ilyen jellegű írás, maga is sokat merít különböző feminista írók munkáiból, helyenként összegezve ezeket.
A könyv első felében a vulva mitológiákban megjelenített képét, jelentőségét és ennek hatásait mutatja be a szerző. A görög-római, az indiai, a japán és a zsidó (majd az ebből eredő keresztény) történetekben gyakrabban expliciten, néha – különösen a keresztényben – burkoltan hatalmas szerepet kap a női nemi szerv külső része, mint az élet forrása, a termékenység szimbóluma. A Déméter istennőhöz kapcsolódó altesti lemeztelenítést, mint szerencsét hozó gesztust helyenként még a 20. században is megőrizték a néphagyományok: volt, ahol a nők vetéskor szoknyájukat felemelve álltak a mezőn, hogy a vetés a vulvájukig érjen.
A szerző részletesen foglalkozik a női nemi szerv konkrét és nyelvi elkendőzésével, illetve demonizálásával. Nyelvi szempontból maga a vulva kifejezés sokáig nem volt használatos, a latin orvosi szó, a vagina váltotta fel, holott utóbbi csupán a hüvelyt, azaz a vulvát a méhvel összekötő részt jelenti. A konkrét takargatás pedig a bibliai teremtéstörténettől “kezdődik”, miután Éva az egyes értelmezések szerint szintén a vulvát jelképező almából (más változat szerint fügéből) eszik, a “nő által okozott” eredendő bűn következménye pedig a meztelenség szégyellése. Az eddig életforrásként, mennyország kapujaként értelmezett nyílás a pokol kapujává lényegül át, a középkori boszorkányok gyakran a nemi szervükkel képesek rontást hozni, illetve ábrázolásokban megjelenik a vulva dentata, azaz a fogas vulva képe, amely megcsonkítja a gyanútlan férfiakat.
Az ókori vulvamutogató szobrok után a középkor, a reneszánsz és a barokk ábrázolások is a péniszt elfogadják, a vulvát azonban nem (l. a többé-kevésbé egy időben keletkezett Boticelli-féle Vénusz születését, ahol az istennő hajával takarja el az ölét és Michelangelo Dávid-szobrát, ahol a férfi nemi szerv ugyanolyan kidolgozott, mint a test többi része). Érdekes azonban, hogy elvétve még Nyugat-Európában is akadnak ezzel a trenddel „szembemenő”, és a vulvát, mint az élet kapujának szimbólumát továbbvivő alkotások: például a francia poitiers-i St. Radegonde apátság gyámkövén meglepő anatómiai részletességgel ábrázolnak egy vulvamutogató apácát. 
Sanyal a könyv több mint felét a női/feminista művészeknek, performanszoknak szenteli, amelyeket – mint néha a leírásból kiderül –, leginkább nőknek adtak elő (volt olyanok jellegűek, amelyre például férfiakat csakis egy nő kíséretében engedtek be). Részletesen ír Gypsy Rose Lee „intellektuális sztriptízestjeiről”, a Riot Grrrls 1990-es évekbeli zenészmozgalmáról, a feminista performanszok között talán legismertebb Vaginamonológokról. Érdekes, hogy ezekben a performanszokban szintén a „mutogatás” kerül a középpontba, de már nem többezer éves szimbólumként, hanem ez már „reclaiming”, a vulva „visszakövetelése”, meglétének tudatosítása és elfogadása.
A Vulva mindenképp érdekes könyv, azonban egyes információk hitelessége megkérdőjelezhető. Például a könyv elején található etimológiai fejtegetések izgalmasak ugyan, de megalapozottságuk kétes. Egyfelől maga a szerző sem hivatkozik forrásokra, másfelől a – egyelőre online, de az Oxford Dictionary of Ethymology alapján készült – gyorskeresés sem igazol mindent, és legalább egyet egyértelműen cáfol. A szerző szerint ugyanis a cunt szó “etimológiailag szoros rokonságban áll a queen, kin és a country szavakkal, azaz a királynő, nemzetség és ország szavakkal”. A szótár szerint azonban a country a latin contrából ered, míg a cunt, a kin és a queen ógermán eredetű szavak, és bár nincs erre egyértelmű bizonyíték, állhatnak rokonságban egymással. Mindettől függetlenül inkább továbbolvasásra ösztönöz, mint elkedvetlenít.
Rácz Tímea
SZÓLJ HOZZÁ!