Hajdú Farkas-Zoltán képes regénynek nevezi A homályban maradás ösztönét, de ez kevés: multimédiás regényt forgathatunk, amiben nemcsak a szöveg és a kép jelentenek külön médiumot, hanem – annak ellenére, hogy szöveget használ – a dokumentumokat, naplórészleteket, leveleket is külön médiumokként foghatjuk fel. Persze nem konvencionális értelemben azok, hanem azzá válnak azáltal, hogy a szerző eltérő módon építi be a szövegbe és a történetbe.
A homályban maradás ösztöne iszonyatosan nehéz könyv, olvasói önuralmat kíván végigrágni a néha német nyelvű dokumentumokat, az adatsorokat, a naplójegyzet szó szoros értelmében vett belefonódásait az elbeszélt történetbe. Sokáig a regény effajta szerkesztésének tétje is homályban marad, nehéz eldönteni, hogy öncélú, posztmodern játék-e, az intertextualitás már többször kipróbált formájának újbóli felhasználása. Viszont idővel kiderül – vagy legalábbis egyfajta értelmezés lehet – hogy a dokumentumokból, levelekből, történelmi adatokból, mitológiarészletekből és – miért is ne – a képekből nemcsak a regény szerkezete áll össze, hanem azt is illusztrálja, hogyan áll össze egy ember, a nemes egyszerűséggel Ipsének nevezett szereplő mindezekből az elemekből. 
A regény bevezetőjében száraz ismertetőből tudjuk meg, hogy a „-né című regényfolyam (lásd a borítón!) gerince egy budapesti ócskapiacon felbukkanó családi levéltár darabjainak időrendi bemutatása: 1876-tól 1970-ig”, úgymond megismerkedünk a szereplőkkel, a dokumentumok leírásával. A szerző egy adott ponton még ebben a bevezetőben “értelmezni” kezdi a szöveget: “Ipse oknyomozói munkáját mindegyre megszakítják a bensejéből feltörő képek, asszociációk, a tények racionális feldolgozását át- meg átszövi az értelmezés szubjektivitása”. A bevezetőből azonban inkább kell hinni az értelmezésnek, mint a “talált tárgyaknak” – a fülszöveg is megjegyzi, hogy “kérdés, mennyiben hihetünk neki? Kérdés: vajon nem a ma már viszonylag megszokott írói trükkel állunk-e szemben, amely valóságosnak tüntet fel egy valójában fiktív anyagot?”
A könyvben valóban egy család története vonul végig, amelyben – bár nincs sok szereplő – a rokonsági és ismerősi kapcsolatok, a családi kikicsoda bonyolult. Beletörik a bicskánk, ha el akarjuk magyarázni, hogy Ghizelának, Ipse gyermekei dajkájának volt férje, Petru (vagy Péter), az orvostanhallgatóból lett pap fordítja James Joyce fülledten erotikus leveleit Norához (az 1975-ben kiadott, sokakat megbotránkoztató levelek angolul például itt olvashatók).
Ghizela a történet legnagyobb részében kalácsot süt, a kalácssütés folyamatába kapcsolódnak be a dokumentumok. Eközben Ipse mellette fordítást olvas, visszaemlékezik, az íróasztalán szöszöl, a nagyapjára gondol, aki mindig valamilyen váratlan pillanatban, mégis rendszerességgel jelenik meg egy “bölcsességgel”.
Joyce leveleinek beleszövése a történetbe különben még egy vetületre hívja fel a figyelmet. Amikor előkerültek, irodalomtörténészek gondolkodtak azon, hogy érdemes-e közzétenni – nem feltétlen azért, mert magánlevelek, hanem a tényleg döbbenetet kiváltható, pornográf tartalmuk miatt. Képzeljük csak el azt a helyzetet, hogy Hajdú Farkas-Zoltán kezében valós dokumentumok, levelek lennének, ma élő, valós személyekről, és ezeket egy random internetes felületen tenné közzé – azonnal le lehetne kapcsolni személyes adatok megsértéséért. És ez nemcsak azért tűnik így, mert szerepel bennük, hogy ki mikor ment férjhez vagy mikor született, hanem az iratokból helyenként az is kiderül, hogy ki analfabéta vagy miért rótták meg az iskolában. Egy családtörténet felépítésében a dokumentum-használat, hol szárazon, hol értelmezve, azonban nyilván más jellegű, mint egy adatszivárogtatás.
Viszont Ipse úgy marad ösztönösen homályban (a regény címe egy Németh László-idézetből származik), hogy közben mások legszemélyesebb adatai, gondolatai, érzései kerülnek előtérbe, értelmeződnek újra az alapján, ami ő maga – vagy pedig az iratok építik fel a személyiségét, ezt nem mindig lehet eldönteni. És ebben áll A homályban maradás ösztönének legfőbb értéke: megmutatja, hogyan építkezik életünk története másokéból, illetve mi hogyan alakítjuk a múltat a magunk képére.
Rácz Tímea
2 HOZZÁSZÓLÁS
Nem tudtam elolvasni.
végre elolvastam. Kitünő.