Diagnózist készítettünk a románoknak, magunkról

Nem kis kihívás magyar-román kulturális szótárt készíteni. Olyan igazi nagypályás kihívás. El is készült. Jó is, rossz is. Péntek János és Benő Attila vezetésével állt össze a több mint 300 szócikket tartalmazó Dicționar Cultural Maghiar-Român. A könyvet az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és az Erdélyi Műhely adta ki Sepsiszentgyörgyön. Egy hasonló anyaggal szemben nagyok lehetnek az elvárások, egyrészt mert jelentősen különbözhet az, hogy ki mit tart magyar kultúrának, másrészt az külön érdekesség, hogy ki mit gondol, mindebből mi lehet érdekes a románok számára. A vállalkozás tehát nagyon bátor, sőt vakmerő, kint van az intellektuális komfortzónából, és mint gesztus is erős lehet, feltéve, ha jól van kommunikálva.

Dicționar Cultural Maghiar-Român, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Erdélyi Műhely, 2013

De ez a magyar-román kulturális szótár csak egy a számtalan lehetséges közül. Minden hasonló anyag egy kanonizálási kísérlet is egyben, ilyen szempontból pedig nem érdemtelen azonosítani azt, kik, mit kanonizálnak. Ebből a szempontból az adott kötet egy kolozsvári értelmiségi nemzedék tételezése arról a kulturális ökoszisztémáról, amiben élnek, egy olyan kiadvány-formátumban, amiben gondolkodni szoktak (értsd: könyv). Ez egy veretes ökoszisztéma, annak minden nyűgével, és egy – a tárgy szempontjából – túlhaladott formátum, annak minden emelkedettségével.

Nagyképű játék lenne leleplezni a kiadvány koncepcionális hibáit. Ezeket a magam részéről nem hibáknak, hanem értékszelekciós sémáknak tekintem. Az viszont szembetűnő, hogy a kiadvány nincs tekintettel arra, hogy egy román felhasználó milyen helyzetben, milyen praktikus rutinban venne kézbe egy hasonló művet. Nem hiszem például, hogy egy román arra bukkan valahol, hogy Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, és akkor, hogy tisztázza, mi is ez, kézbe veszi a könyvet, ahol kielégítő választ kap a kérdésre. A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények inkább a szerkesztők nárcizmusa miatt került be, és sokkal kevésbé érdekes, mint például a Forrás nemzedék, ami nem önálló szócikk, hanem csak utalásban jelenik meg.

Az anyagból teljesen hiányzik a popkultúra, és kínosan felemás a kortárs műhelyek dokumentálása területén – ez a városleírások végén jelentkezik, vagy sem. Külön szócikkel benne van a Kolozsvár Társaság, de nem szerepel a Magma vagy számos olyan szcéna, ahol mostanában történnek a dolgok. Teljességgel hiányoznak belőle a kortárs romániai magyar brandek is, ami komoly hiányosság. Nem tudom felismerni a logikát abban sem, hogy Vasarely Viktor, mint erdélyi kötődésű művész miért szerepel benne, miközben például Brassai, a legalább ennyire ikonikus brassói fotós nincs listázva. Így lett, mindenkinek vannak rögeszméi, “ezt bele kellett volna tenni, azt nyugodtan ki lehetett volna hagyni” típusú elfogultságai, ezen nem érdemes fennakadni.

A kuruc illetve labanc szócikk esetében látszanak a szerkesztési következetlenségek is. Ezek külön szócikkek, de a szembenállás, ami egy fontos toposz, nincs érintve. Ezt azért emeltem ki, mert ugyan a szótár lexikális elemekben bővelkedik, de a metaforákat és a meghatározó magyar kulturális toposzokat alig tárgyalja. Bővelkedik viszont kutyafajokban, és sommás leírásokat ad ételekről. A kürtős kalács szócikk pedig van is, nincs is.

A Dicționar Cultura Maghiar-Român tehát egy jól azonosítható akadémiai kör játéka, egyfajta szándéknyilatkozat a tekintetben, hogy milyennek szeretnék látni és megmutatni a magyar kultúrát. Az viszont szembetűnő, hogy milyen óvatos, sőt szemérmes néhány szócikk. Nem tér ki Szilágyi Domokos a kommunista hatalommal fenntartott ambivalens viszonyára, másrészt meg keményen állást foglal Wass Albert életműve mellett. E tekintetben lehetett volna bátrabb is, őszintébb is.


Kelemen Attila

Diagnózist készítettünk a románoknak, magunkról bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. d hozzászólása:

    Pont olyan a könyv mint a helyzet!

  2. Kinga hozzászólása:

    Nincs amin meglepődni. Aki ismeri Péntek Jánost az tudja, hogy mély konzervativizmusa, nacionalizmusa, múltbarévedt világszemélete másfajta könyvet nem is eredményezhetett. Sajnos ilyesmit nem a múltban élőkre kellett volna bízni.

  3. Nagy István hozzászólása:

    Azon tűnődöm, hogy írja-e már Kelemen Attila a maga “Dicționar Cultura Maghiar-Român”-ját?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.