Tíz mondat a monoton ritmusokról

(Borbély Szilárd: Nincstelenek. Kalligram, Pozsony, 2013.)

Szín: sárszínű
Szókapcsolat: nem osztható
Ennivaló: krumpli
Film: Dogville
Zene: Radiohead: Karma Police

1. A monoton ritmusokról archaikus kultúrák, rítusok juthatnak eszünkbe először, pedig a nagyvárosok tereiben, hangszóróiban is ott vannak, és persze testünkben is – nem választhatjuk le magunkat róluk.

2. Nem választhatjuk le magunkat Borbély Szilárd nincstelen-történetéről sem túl könnyen – bármilyen határt helyeznénk magunk és a történet szereplői közé, kiderülhet könnyen, hogy a szereplők egyszer csak átjönnek rajta, mint egy kishatárátkelőn.

3. Egy kisfiú perspektíváját követjük a történetben, még ha nem is kizárólag az ő nyelve, az ő viszonyítási pontjai érvényesülnek – a könyv világa valójában tágasabb (amint ez leginkább a temetés-leírással kapcsolatban látszik, 79–85.).

4. A monotonitás mint eszköz sokmindenre jó a könyvben: a) identitást ad a beszélő-szereplőnek, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe: a prímszámok, illetve az, hogy ők valamit másképpen mondanak, mint az iskolában / standard nyelvváltozatban; b) megképzi a szereplő-elbeszélő egyfajta gyakorlatlanságát is – mintha folyton elfelejtené, mi az, amit elmondott már egyszer, és mi az, amit nem; c) reprezentálja azt a nyelvi környezetet, amelyet a durvaság, közönségesség, ugyanakkor az abban kivételesen meg-megcsillanó humor és képszerűség jellemez – szinte minden miniepizódot egy-egy ilyen szófordulat zár rövidre; d) legfőképpen pedig reprezentálja azt a monoton életformát, amely a falusi mélyszegénységben élők, kitaszítottak sajátja.

5. Az elbeszélés idejében a megjelenített család szinte minden lehetséges vonatkozásban a peremen van.

6. Kulák, zsidó, román, rutén, hucul, munkanélküli, betelepített, fattyú, görögkatolikus, „Horthy Miklós katonája” – a kitaszítottság megannyi emblémája.

7. A regény kivételes ereje, hogy megmutatja az ezekhez kapcsolódó kirekesztések közös mintázatát, de szinguláris jellegüket is képes megtartani a mikrotörténetek szintjén.

8. A regény történeti dimenzióját tekintve ott van benne a kimondatlan állítás: mindezek a peremen létezők a magyarok közösségének részei, kirekesztésük, kifelejtésük a nemzeti tudatot rajzolja el egy narcisztikus, következményeit tekintve baljóslatú irányba.

9. Ugyanazon a helyen, ugyanabba a családba belevetítve a faluközösség tagjai más és más gyűlölettárgyakat látnak: voltaképpen saját szorongásaik, gyűlöletük kivetüléseit; e képek összeegyeztethetetlensége adja a kötet és a történet végső soron kafkai módon abszurd, realizmusoktól elkanyarodó jellegét.

10. Borbély Szilárd egy utolsó könyvvel és a monotonitás poétikájával figyelmeztetett valamire, amin még évtizedekig lehetne gondolkodni, hiszen évtizedek óta ismétlődik újra és újra.

Balázs Imre József