(Dragomán György: Máglya. Magvető, Budapest, 2014.)
Szín: rókabundaszín
Szókapcsolat: gyúrni a tésztát
Ennivaló: mézes dióbél
Színésznő: Sophie Marceau
Zene: Zorán: Volt egy tánc
1. A Máglya az A fehér királyhoz képest, mint a Királylány születikhez képest a Királyfi születik, csak fordítva.
2. A jó író tudja, hogy egy kamaszlány regényének másnak kell lennie, mint egy kamaszfiú regényének – sőt azt is tudja, hogy a rendszerváltásoknak ugyanúgy megvannak az elszabadult, sötét indulatai, mint a diktatúráknak: kiinduló képletnek ez nem is rossz.
3. Azt viszont, hogy egy kamaszlány kamaszlányságának abból kell-e összeállnia, hogy érzékeny a köznapi mágia iránt (nagyanyai örökség!), művészi tehetség lappang és tör felszínre benne (rajz, apai örökség!), és a tipikus rosszfiúkra bukik, abból a szempontból mindenképp kérdéses, hogy gyanúsan sztereotip mintázatra épül – ebben a regény nem különösképp reflektált és innovatív, viszont megalapoz egy olyan otthonosság-illúziót, amelyben bizonyos történetelemek befogadhatóbbá válnak.
4. Egy kulturálisan mélyen beágyazott, ismert női karaktertípusnak a történetét olvassuk tehát, A fehér királyéhoz hasonló töredékes nevelődési regény-szerkezetben.
5. A rendszerváltás utáni huszonöt év problémáit, nagy témáit ahhoz hasonlóan vonja össze a regény, ahogy A fehér király a teljes romániai államszocializmust: ebben a regényben is nagyon rövid idő alatt zajlik le mindaz, ami az eddigi posztszocializmusra hosszú távon jellemzővé vált: privatizáció, munkanélküliség, ügynökbotrányok, bányászjárások (amelyeket itt vasgyári munkás-járás helyettesít), rendpártiak népszerűvé válása és hasonlók.
6. A besúgók, dossziék ügyének hangsúlyossága a regényben például inkább egy utólagos tekintet fotója a rendszerváltást követő eseményekről: sűrítés, összevonás, és nem annyira rekonstrukció.
7. A regény az emlékezésről és a szabadságról beszél, képekben – az emlékezés képei a nehezen hozzáférhetőséget sugallják: elrejtett tárgyak és iratok, elzárt és bezárt terek, elásott dolgok, széttépett és megsemmisült papírok, dokumentumok az emlékezetműködés kivetülései.
8. A szabadság/rabság képei pedig emberekhez ugyanúgy kapcsolódnak, mint sólymokhoz, rókákhoz, hangyákhoz.
9. Emlékezésről, szabadságról következésképp nem egyvalamit mond a regény, hanem sok-sok képet, amelyek egyenként vannak annyira erősek és emlékezetesek, hogy szórják, lebegtessék a jelentéseket, hogy színeket és visszákat is láthassunk egyszerre, és ez jó.
10. Amit pedig a regény a rendszerváltásról és annak lehetőségeiről mond, az az elmulasztott szembenézés, megbocsátás és hasonló témák mentén az utóbbi huszonöt év fontos szólamához kapcsolódik – és talán épp a regény képszerűségéből és átélhetőségéből adódik, hogy esélyünk támad ráébredni, mennyire anakronisztikus, hogy még mindig ez az a kérdés, amely uralni képes a nyilvánosságot; hogy itt lenne az ideje valamit tényleg lezárni.
Balázs Imre József
SZÓLJ HOZZÁ!