Tíz mondat a desztillációról

Péterfy Gergely: Kitömött barbár. Pesti Kalligram, Budapest, 2014.

Szín: arany
Innivaló: tokaji aszú
Szó: kolera
Film: Django Unchained
Zene: Sting: Englishman in New York

1. A kívülállósság, amint fekete bőrszínné metaforizálódik és sűrűsödik; Kazinczy Ferenc, a magyar nyelv megújítója mint néger – első hallásra talán meghökkentő asszociáció, Péterfy Gergely 450 oldalas regényének végére viszont egészen kézzelfogható értelmezés.

2. Vonjuk ki Kazinczyból azt a történetet, amelyet megírt a Fogságom naplójában, irodalmi csatározásait és karrierjét, és nyelvújító munkájának konkrétumait: e desztilláció során nyert egyik lehetséges történet a Kitömött barbáré.

3. Történelmi regényként a könyv a történelem káoszáról, a végérvényes változások, célkitűzések forgandóságáról beszél – arról, hogy ami tíz évig győzelmes evidenciának tűnhet egy birodalom politikájában és annak társadalmában, egyik pillanatról a másikra esetleg visszájára fordul, és gyűlöltté, üldözötté válik.

4. Angelo Soliman, a felvilágosult bécsi „szerecsen” története, ahogy regénybeli tükörképéé, Kazinczy Ferencé is, jó példákat szolgáltat egy ilyen történelemkép alátámasztásához.

5. A könyv végén Angelo Soliman végakarata/döntése, amelyik a korábbinál is szorosabbra fűzi viszonyát Kazinczyhoz, valamiféle végső, örök időkre szóló tanúságtétel is lehetne tehát, de nem az: legfennebb egy ilyen gesztus reménye, lehetősége.

6. A regény újra és újra ismétlődő mozzanatai az összeütközés-jegyzőkönyvek a kívülálló és a velük szemben újra és újra összezáró közegek, az alternatív életformák és a merev közösségi szokásrendek közt.

7. Emiatt olykor mintha egy Jókai-regényben vagy talán egy Victor Hugo-történetben járnánk; időről időre a testábrázolás jellege illetve a kaotikus történelem koncepciója miatt érezhetünk rá mégis, hogy egy mai tapasztalatkatalógus birtokában nézünk visszafelé Kazinczy kortársaiig.

8. Nagy történelmi tablók viszont nincsenek, ez talán a másik különbség Hugóhoz vagy Jókaihoz képest: ez a könyv tudatosan marad kamaratörténet, egy-egy részletre összpontosítva valamiféle feltételezett nagy egész helyett.

9. Török Sophie-ra mint elbeszélőre igazából szemtanúként, történetbeli helyzete miatt van szüksége a könyvnek – nem annyira nőként, vagy valamiféle nyelv és gondolkodási minta pontos megjelenítőjeként.

10. Sophia pedig, mint nélkülözhetetlen fogaskerék egy gépezetben, teszi a dolgát, és megkíséreli bevonni az olvasót is a tanúságtételi sorba: tesztelni, hogy az, aki olvas, hajlandó-e maga is Angelo Solimanná válni.

Balázs Imre József