Egyik állat sem irigyel, amúgy meg: REBEL

#látvány, #zaj, #kommunikáció, #állat, #víz: Orcsik Roland új kötetét mutatták be Kolozsváron.


Valami megváltozott Kolozsváron. Az utóbbi két irodalmi esemény, amire elmentem, pontosan kezdődött. Így mind a kettőről sikerült nagyjából három percet késnem, de legalább egyik esetben sem én voltam az egyetlen. Orcsik Roland és Kovács Flóra épp felvezették a könyvbemutatót – ezt már a Bulgakov kávéház emeletére vezető lépcsőn felfelé szaladva is hallottam – amikor eredetileg teljes nyugalomban megérkeztem. Orcsik egy kötött, „REBEL” feliratú pulóvert viselt – ez kezdetnek egész jó, gondoltam.



Orcsik Roland és Kovács Flóra


Orcsik Roland vajdasági származású, Szegeden élő költő, író, a Tiszatáj folyóirat szerkesztője, és a Médeia fiai nevű zenekarban zenél – „vasakat püföl”. Ezúttal a legújabb, sorban a negyedik, Harmadolás (Kalligram) című verseskötetének apropóján járt Kolozsváron 25-én este. A kötet 2015-ben jelent meg, és a beszélgetés több pontján Orcsik előző, Mahler letöltve (Kalligram, 2011) című kötetéhez hasonlították. Mire levettem a kabátomat, már ott tartottak a beszélgetőtársak, hogy míg az előző kötetben a zene, az újban a zörejek, zajok problematikája a fontos. Innen pedig Kovács Flóra határozott, minden felesleges kacifántot mellőző kérdései lendületesen vezették az eseményt a Tiszán és tengereken, a vajdasági irodalom hatásain, a kötet szerkezetén, a kutyával vagy csecsemővel folytatott kommunikáción, a nyelv korlátain és a társművészetek hatásain át egészen Hamvas Béla munkásságáig.


Megtudtuk például, hogy Orcsik életében kiemelten fontos a Tisza, és a Harmadolás is kapcsolódik a folyóhoz. Tisza-parton született, és ’92 óta, amikor elköltözött Vajdaságból, Tisza-parti városban, Szegeden él. E téren leginkább Koncz István (Tolnai Ottó mestere), A Tisza partjánál című vers volt meghatározó számára az irodalomban. A Tisza a kötetben megjelenő zörejekkel is összefüggésben van, és valószínűleg a költő zenekarban gyűjtött tapasztalatai is beépülnek a versekbe. Azonban szerinte ezeket abszolút ösztönösen hozza létre, egyszerűen érdekli, hogy milyen hangok születnek, a tapasztalatok pedig ide-oda ültetetődnek. És a munkáiban kirajzolódó összefüggésekkel kapcsolatban megjegyezte, verset írni vagy olvasni akkor szeret, ha nem kell a művet elemezni. Ilyenkor az érzékiséget kell élvezi – és ezért az élvezetért kezdett el egyáltalán közeledni a versíráshoz – az elemzés egészen más dolog.



A költő kislánya is csatlakozott a beszélgetőkhöz


A Tisza, a víz és a rendszertelen hangok kapcsán jutott el a beszélgetés a kötet egy másik fontos jellemzőjéhez: a képiség, a látás, a látvány szerepe. A Harmadolás szövegeibe a zenén kívül egy másik társművészet, a film is beleszövődik. Főleg Derek Jarman Blue (1992) című munkája, amelyben a kék szín, és a zajok, beszédfoszlányok a hangsúlyosak. De a hang volt az est magja: Orcsik érzékletes és élvezetes példákkal élve beszélt az ember nyelvi korlátairól, összefüggésbe vonva ezt az énnel, és az énképpel. Érdekli a nyelv megtanulása előtti, vagy az emberi nyelvet kizáró kommunikáció. Hogy mi történik akkor, ha a nyelv – „amire azt mondjuk, az a minden” – alkalmatlan arra, hogy általa alakítsunk ki viszonyt a másikkal – például egy kutyával vagy egy újszülöttel. Orcsik szerint talán a líra az, amivel tudunk erről – tehát olyasmiről, amiről más eszközökkel nem – beszélni.


A kötetben ez egyrészt a „Dezső-versekben” fedezhető fel. Dezső a költő kutyája, egy tacskó keverék, aki roppant fontos számára a kommunikáció és az alkalmazkodás tanulmányozásának szempontjából. Másrészt a meseszerű, mesébe átívelő versek is a kommunikációs kérdésekre vezethetőek vissza.


Orcsik Roland, és Dezső (fotó: Bach Máté)
Orcsik Roland és Dezső (fotó:Bach Máté)


Ennél lazább – legalábbis látszólag – részei is voltak az estnek. A meghívott például nevetve mesélte el azt a játékot, amellyel a kötet szerkezetét állította össze. Ezt egyébként a borító hátulján olvasható vers is „leleplezi”. Kiválasztotta a kötet első és utolsó szövegét, a többinek a címét pedig kis cetlikre felírta, és a konyhaasztalára tette, majd csukott szemmel „sorsolta ki” a sorrendet, ezzel szinte egy mozdulattal eltörölve egy meglévő, kész rendszert. REBEL, ne feledjük!


A beszélgetés átszáguldott még olyan témákon, mint például a kentaur-motívum, a képekre, szimbólumokra való rátalálás ösztönössége, az ember és az állat alá-fölérendelt viszonyának a megkérdőjelezése, majd egy hosszas, a különböző álláspontokat összegubancoló elemzésbe torkollott Hamvas Béla kapcsán. A beszélgetők száma itt háromra bővült, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon folyóirat főszerkesztője is bekapcsolódott a közönség soraiból. Ekkor az esemény hivatalos jellege bomlani kezdett, és egy felolvasás-blokk után barátságos kávéházi beszélgetéssé alakult.


Orcsik Roland az egész est alatt hozta a rá jellemző üdítő, pörgős stílust, de a legüdítőbb mégis az volt, hogy egy vajdasági-szegedi költőt láthatok a Bulgakov asztalánál meghívottként. Fontos esemény volt, és a kolozsvári közönség megérdemelné, ha több ehhez hasonló meghívással válna dúsabbá a város – már így is színes – irodalmi programtára.



Képek és szöveg: Gergely Borbála


ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>