Tíz mondat négy sodródásról

Tompa Andrea: Omerta. Jelenkor, Budapest, 2017.

Szín: Alpin-fehér
Szó: földész
Ennivaló: valami pépes
Film: My Fair Lady
Zene: Nick Cave & Kylie Minogue: Where The Wild Roses Grow

1. A hatvanas évek skatulyái közt egy romániai kihallgató tiszt számára nincs olyan, hogy „városi és földdel dolgozik”, lefordítja tehát: „magyar paraszti osztály”, és ebbe a skatulyába próbálja beleerőltetni a hóstátiakat.

2. A pártvezér számára ugyanekkortájt vagy „ipari termelésű” virág létezik, vagy semmilyen – és voltaképpen már ez is kompromisszum egy előző, keményvonalas korszak után, amelyben „a vitamindús gyümölcs ipari méretű felhasználása az ország célkitűzése, nem az öncélú virág”.

3. Négy elbeszélő hozza magával saját skatulyáit Tompa Andrea regényében: egy széki, szolgálóként szocializálódott mesemondó asszony, egy megszállott autodidakta rózsanemesítő, egy vérbeli hóstáti földműves gyereklány, illetve apácasága miatt politikai elítéltté vált, börtönviselt testvére.

4. A magánskatulyák rekonstrukciójának persze sokkal nagyobb tétjei vannak, mint az ötvenes-hatvanas évekbeli politikai propaganda untig ismert szólamaiénak, amelyek részben a történelemhez való hozzáférést is nehezítik, akár a korabeli sajtó, akár a politikai perek iratanyaga vagy a megfigyelési dossziék képezik a forrást.

5. A korszak nyilvánosságának egyenfecsegéséhez hozzá kell gondolnunk azt a rekonstruálatlan, részben nyilván rekonstruálhatatlan hallgatást, amelyet az omerta szó jelöl a regény címében.

6. A regény arról győz meg, hogy a korszak rendszerszerűen kódolt csendjeiben érdemes meghallanunk azokat a csendeket is, amelyek a magánszférát hálózzák be, és alkoholizmusról, nő- és gyerekbántalmazásról, tiltott szerelmekről, abnormálisnak bélyegzett életformákról szólnak.

7. A női hangok enyhe túlsúlya azt eredményezi, hogy a „hétköznapi elhallgatások” felismerhető mintázata rávetül a regényidő létező szocializmusának előttjére és utánjára is, hiszen az Omerta számos tabuja minden patriarkális rendszerben tabu, beleértve a kortárs macsóizmusok terepét is.

8. A Palocsay Rudolfról mintázott rózsanemesítő, Décsi Vilmos az érzelmeiről tud legkevésbé beszélni, de saját magyarságának, „vidékiségének”, szakmai és egyéb irigységeinek verbalizálásában is ügyetlen.

9. Szögletes, darabos a korszak nyelve, következésképpen szögletes, darabos maga a regénybeli korszak is: ezt mutatja meg belőle a nyelv.

10. A regény négy elbeszélője sodródik a korszak számukra átláthatatlan és váratlan átalakulásai között, zátonyra fut egy-egy csenden vagy éles szögletű nyelvi skatulyán, négy nyelvi pillanatképet nyújtva, amelyek sűrítve mutatják meg a hóstátiak életformájának és életkörnyezetének torokszorító eltűnését.

Balázs Imre József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.