Két, egymás hangjától radikálisan eltérő fiatal erdélyi szerző új könyveit mutatták be egyszerre a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár második napján, a Látó Irodalmi Játékok szervezésében. Serestély Zalán és Varga László Edgár annyira eltérő minták mentén alkotnak, hogy ez önmagában is elégséges kellett volna legyen válaszként az est moderátorának, Papp Attila Zsoltnak a kérdésére: mivel úgy tűnik, ez a 30-hoz közelítő korosztály nem tartozik egyetlen irodalmi generációhoz sem, mit gondolnak ők erről. Serestély azt, hogy ez a generáció talán pont attól generáció, hogy fel akarja számolni a generációs markereket.
És Serestély meg Varga között tényleg alig találni közös pontokat, előbbi könyve valamiképpen az állathoz, mint politikai faktorhoz viszonyul (Az állomás három kutyái), utóbbi főleg az isten-problematika körül táncol, egy alanyi költészet jegyében (Bejárónőm, Isten). Ennek fényében igaznak látszik, amit Varga László Edgár mond, nem kell generációhoz tartozni, a lényeg, hogy mindenki megtalálja a hangját, azt a csapást, amin haladni tud, és mindegy, akkor hányan gombásznak még a közelben az erdőben.
Zalán kötete műfajilag változatos, bár novelláskötetnek tűnik, nagyon sokszor veszik át a szerepet a lírai tónusok, de esszé és öninterjú is van benne. A tétje – a szerző megfogalmazása szerint – hogy ne illusztrációként, metaforaként írja le az állatokat, “ne degradált emberekként jelenjenek meg, hanem a saját perspektívájukból legyen megírva a világuk”. Zalán hiszi, hogy fontos az állat politikai státuszát hangsúlyozni, hiszen a növényekkel együtt az állatok a legelnyomottabb státuszú lények. “Nagyon nagy tétnek éreztem, hogy ha megszólaltatom az állatot, akkor az milyen nyelven tud megszólalni. Az ember ilyenkor rétegnyelveket, roncsolt nyelveket keres” – mondta.
Papp szerint Varga változáson megy át az új kötetével, mintha eltűnne a rá eddig jellemező klasszicizáló, emelt nyelvi stílus, ezzel szemben az új kötet, legalábbis az első fele, szerinte minimalista, alulretorizált. A költő elmondta: az első kötetében sem akart klasszicizáló lenni, de az igaz, hogy a megszólalása a nyugatosokhoz közelebb állt, mint a mostani esetben. Egyébként válaszolt az annak kapcsán felmerült kritikákra is, hogy nem elég koherens a kötetszerkezet. “Más a kötetszerkezet eszményünk. Én jobban szeretem azokat a versesköteteteket, amelyek több színt, többféle megszólalásmódot tudnak felmutatni. Azokkal a kötetetekkel van bajom, ahol van a címadó vers, és a többi ehhez igazodik, holott nem biztos, hogy ennyit megér a téma. Sok kötet van, ahol egy-két vers jó, és a többit nem kellett volna megírni. Én azt szeretem, hogy a verseké legyen a főszerep, és ha nem lesz olyan koherens a kötet, az nem olyan nagy baj” – mondja. Számára izgalmas volt Istent nőként elképzelni, ráadásul az, hogy egy bejárónő, és Gréta a neve, számos vicces szituációt eredményezett.
Papp Attila Zsolt szerint Serestély a kötet végén az öninterjúval tulajdonképpen megteremt egy referenciahálózatot, amivel támpontokat teremt az értelmezéshez. A szerző azonban nem támpontok összességeként látja ezt, szerinte inkább egy elbizonytalanító szegmensként hathat. Egyébként sok utalással, névvel dolgozik Varga is, Goethétől Arany Jánosig sok mindenki belefér a verseibe, még Horthy Miklós is “kapott egy saját verset”, amelyben egy fekete mén lovagol rajta.
Aztán a beszélgetés egy adott részén előkerült Isten is. PAZS két idézetet olvasott fel, és ezeket megkommentáltatta a szerzőkkel:
“Istennel kapcsolatban egyéb sem érdekel bennünket, csak hogy létezik-e, csapkodjuk a térdünk, kujakoljuk a falat, könyörgünk, hogy adjon jelet léte bizonyosságáról, de azt soha, de soha nem kérdezzük, hogy milyen számára a levés. Ilyen értelemben isten pont olyan száműzött és magányos a világunkban, mint azok az emberek, akikről írok.” (Serestély Zalán)
Serestély azt érzi, ha az ember komolyan veszi azt az ügyet, hogy az irodalomnak köze van az állatok fölszabadításához, akkor ezzel párhuzamosan komolyan kell venni azt a kérdést is, hogy mit gondolunk a metafizikáról, hogy mennyire tudunk hinni a testietlen létezőkben. „A metafizika hozott a kultúrában egy olyan fordulatot, ahol a test szerepe visszaesett, a korporalitás státusza leesett, és azt hiszem, ez nagyon sokat ront azon, ahogy az állatokhoz viszonyulunk, éppen azért mert a testeknek nem tulajdonítunk nagy jelentőséget. A metafizika azt kérdi, vagy-e, a fenomenológia inkább azt, milyen módon létezel. És nekem az utóbbi években ez a kérdés vált fontosabbá az emberekkel kapcsolatban.
„A költészet mégiscsak valamiféle istenkeresés, és aki ebben nem hisz, ne írjon többé verseket!” (Varga László Edgár)
„Ez is a költészetem változásából fakad, hogy le merek írni egy ilyen döglesztő mondatot, korábban sosem mentem volna egy ilyenbe bele” – mondja erre a költő, aki elmondása szerint azok közé az alkotók közé tartozik, akik azt vallják, hogy az irodalom és a filozófia két külön dolog, a költészetnek nem feladata válaszokat adni. Viszont, mivel ez a kötet elég sokat foglalkozik istennel, úgy gondolta, belefér ez a mondat is.
Mindkét könyv az Erdélyi Híradó és a Fiatal Írók Szövetségének közös gondozásában jelent meg.
Kulcsár Árpád
SZÓLJ HOZZÁ!