Y-generáció: online vagyok, tehát vagyok

Nem a szülők és gyerekek közötti, valamelyest természetesnek mondható és már közhelynek számító generációs különbségekről szól ez a könyv, hanem arról a szakadékról, ami a harmincon túliak, és akár csak a nálunk tíz évvel fiatalabbak között alakult ki, és aminek elsősorban a fogyasztói társadalom és számítástechnika fejlődése, a digitális kor és az életünkben való folyamatos jelenléte az oka.

Tari Annamária: Y generáció, Jaffa Kiadó, 2010

Tari Annamária: Y generáció, Jaffa Kiadó, 2010

Hány évesek az Y generáció tagjai? Többféle felosztás létezik, vannak szociológusok, akik a mai 35-45 éves csoportot tartják az X generáció képviselőinek, az Y generációt pedig a rendszerváltás után született korcsoportként írják le. Tari Annamária pszichológus könyvében Douglas Coupland Generation X című művét veszi alapul, és az 1965-75 között született korosztályt nevezi X generációnak. Az Y generáció tehát ebben a felosztásban az 1976-1995 között született embereket jelöli.

A szerzőnek egyébként közben (egy másik kiadó gondozásában) már a Z generáció könyve is megjelent – róluk, ugye, az a hír járja, hogy már csak Facebookot olvasnak. De mielőtt esetleg őket is megpróbálnák megérteni, alapozásnak nem árt az Y generációról szóló könyvet végiglapozni.

A könyv nagy fejezetei a generációs problémát, a nemi szerepeket, a munkahelyi problémákat és élethelyzeteket, illetve a párkapcsolati zsákutcákat mutatják be. Az alfejezetek mindegyike egy-egy konkrét párbeszéddel indít, ami rögtön egy hétköznapi helyzetben ismerteti az adott problémát, és így közzel hozza az olvasóhoz.

Olvasásakor garantáltan nagyon sok „aha” élményben lesz részünk, mert ha eddig esetleg nem is tudtuk megfogalmazni, hogy miért nem értünk szót a huszonéves kollégáinkkal, miért tűnnek annyira „másnak” (sok esetben talán felületesnek és túlzottan karrieristának), most összeáll a nagy kép. Vagy éppen fordítva, ha mi magunk vagyunk a huszonévesek, önreflexióra késztet, ráébredhetünk, gyakran miért értetjük meg magunkat olyan nehezen a csak pár évvel idősebb családtagokkal, ismerősökkel? A könyv segítségével kicsit megpróbálhatunk belebújni a másik fél bőrébe, bár magától értetődően a szerző szempontrendszere sokkal inkább a 30-an túliaké.

Tari Annamária pszichoterapeuta saját szakmai tapasztalataiból kiindulva próbál meg általános társadalmi jelenségekre rámutatni, a szociálpszichológia, a kultúrantropológia és klinikai pszichológia eredményeit ötvözve. Miért nem találják olyan gyakran a mai huszonévesek a helyüket, miért olyan fontos számukra a bombabiztos önértékelés, és miért vezet annak hiánya szorongáshoz? Milyen előnyt jelent számukra a folytonos online hálózatokba való kapcsoltság, és ugyanakkor milyen komoly hátrányokat?

Izgalmas kérdésekre kaphatunk választ a könyvből, és bár biztosan sok minden lesz ismerős, talán a tágabb összefüggésekre nem jöttünk rá magunktól. Érdekes rész például annak taglalása, hogy miről is szól valójában ez a hatalmas vámpírmánia, miért kap olyan központi és pozitív szerepet a mai fogyasztói társadalmunkban ez a tulajdonképpen hátborzongató és visszataszító figura?

Tari Annamária

Tari Annamária

A magyarázat szerint egyrészt egyre erőteljesebb hatások kellenek ahhoz, hogy a piac áttörje az emberek megemelkedett ingerküszöbét, egyre extrémebb ideálképekhez kell nyúlniuk. Másrészt egy vámpír sok szempontból valóban ideális lehet: olyan párkapcsolatot lehet vele átélni, (hacsak képzeletben is), amelyben a különleges és gyönyörű, kicsit azért inkább feminin vonású férfi mégis határozott maszkulin pozíciót képvisel: kontrollálja a helyzeteket, és ezzel lehetővé teszi, hogy a partnere elfoglalja a gyenge nő hagyományos pozícióját. Mindez pedig a mai, munkára fókuszáló életmód mellett nagyon vonzó lehet nemcsak a tiniknek, de egy agyonhajszolt huszon-harmincas nő számára is. Vagyis valamilyen értelemben ő a macsó metroszexuális típus megtestesítője.

Behatóan foglalkozik a könyv az elvárt nemi szerepekkel is, amelyek sok mai fiatal életét megkeserítik. Hogyan alakult ki és hogyan lett a mai társadalom központi férfiideálja a metroszexuális férfi? És ennek ellentéteként miért jelent meg a retroszexuális? Miért akarunk olyan sokan annyira elkeseredetten „jó nők” lenni, miközben fogalmunk sincs annak jelentéséről? A szerző szerint a mai női (és férfi) szépségideálok meglehetősen szorongáskeltők: egy szemléletes példával élve, mintha a szépség és a szörnyetegből mindkettő mi magunk lennénk, és folyton olyan termékek fogyasztására lennénk ítélve (kozmetikumok, szépítőszerek, plasztikai műtétek), amelyek folyamatosan elnyomják bennünk a szörnyeteget – mert ha ez nem sikerül, számíthatunk rá, hogy elhagynak majd minket egy lelkiismeretesebb és elszántabb „szépségápolóért”, sőt magányosak és kitaszítottak leszünk.

Ennek kapcsán szó esik az étkezési zavarok pszichológiai hátteréről, és megismerkedhetünk annak egy újabb fajtájával, az ortorexiával, vagyis a rögeszmés egészséges étkezéssel. Ebben az esetben az illető számára mindennél fontosabbá válik az ételek minősége és megfelelő elkészítése. Az egészséges ételek fogyasztásának kényszere jellemzi, amiben tulajdonképpen patológiás fixáció fedezhető fel a betegségektől és a haláltól való tudattalan félelem miatt.

A fogyasztói társadalom üzenete, hogy minél később nőj fel, de azt már nagyon nehéz leszűrni, hogy mit is jelent felnőni? Ráadásul a médián keresztül folyton azt a képet öntik mindenkire, hogy „bármi sikerülhet” (apró betűs rész: feltéve, ha ehhez beszerzel tőlünk néhány dolgot). Ami nyilvánvalóan hazugság (nem, nem sikerülhet mindenkinek minden!), mégis sokan bedőlnek enne az illúziónak, ami nagyon sokak életét megkeseríti, mert elérhetetlen célok kitűzéséhez vezet.

Miért lehet gond a villámgyors, szimultán online kommunikáció, és mit jelent az érzelmi inkontinencia? (Az a jelenség, amikor a személyt érő ingerek szinte érzelmi feldolgozás nélkül futnak át rajta.) Az Y generáció tagjai multitasking felhasználók – teljesen megszokott számukra a szimultán felületkezelés, ami értelemszerűn vezet el egy profibb, gyorsabb információszűréshez, de ugyanakkor felületességhez. Az internetről, fórumokról, blogokról, közösségi oldalakról, névtelen kommentekről szóló rész egyébként talán túlmagyarázónak is tűnhet egy rendszeres netezőnek, de a szerző szándékai szerint ez olyan könyv, amit a nagyinak is meg kell értenie, hogy közelebb kerülhessen az unokájához.

Tari – bár nyíltan nem is – de mégis jól tetten érhetően a „hagyományos értékek” mellett foglal állást, véleménye szerint: „van olyan tudás a világban, amelyhez továbbra is csak a régi módszerekkel lehet hozzájutni.” De vajon meddig? És ki fog még erről a tudásról egyáltalán tudni? A szerző szerint a mai életformánkban erőteljesen jelen van az értékvesztés és a tekintélyrombolás.

A könyv az élet sok fontos aspektusát érinti, kiemelt szerep jut a munkahelynek és a párkapcsolatoknak. Hogyan működik egy y-generációs a munkahelyén? A „nehogy már rabszolga legyek…” nagyon találóan leírja a hozzáállását, ami némiképp ambivalens helyzetet teremt. Tudja, mennyit ér, és ambiciózus, viszont ez gyakran nem elég ahhoz, hogy munkahelyet találjon magának, vagy megtartsa: százan várnak a helyére, arra, hogy hibázzon.

Tény, hogy a multinacionális cégek diktálta logikában manapság a munkahelyi elvárások teljesen behálózták a magánéletet is, nem úgy, mint a korábbi X generációnál. Ma már szinte kötelező elvárás a „korlátlan munkaidő”, és nincsenek már „nyugdíjas állások” sem. Sokan közülük a talán túlságosan is előrelátó szülőnek köszönhetően már az óvodában megkezdték a felkészülést a munkaerőpiacra, a nyelvi és egyéb tanulmányaikkal. Az információs korszakban a munkahelyen gyakran ellentét feszül a kétféle tudás, versenyképes tudás (ami már inkább a frissen végzett, technológiai újdonságokra fogékony fiatalok sajátja) és a tapasztalat között (amit hagyományosan az idősebbek képviselnek).

Végezetül egy idézet a könyvből az Y generáció központi narratívájáról:

„A kutatók szerint az Y generáció tagjai egy egészen új világnézetre tettek szert ebben a rohanó, dinamikus világban, amelyet happy midi-narrative-nak neveztek el. Nézetük szerint ez két korábbi világnézetet olvaszt magába. Egyfelől a metanarratívákat (azaz a nagy elbeszéléseket”, mint pl. a kereszténység vagy a marxizmus), amelynek lényege, hogy határozott elképzelésük van a múltról, jelenről és jövőről. Magyarázatot adnak arra, hogyan alakult ki a civilizáció, és milyen cél felé tart, illetve sokat foglalkoznak az élet, illetve a halál koncepciójával. A metanarratívák ebben az értelemben tehát olyan hosszú távú biztonsági rendszereket alakítottak, amelyekben hinni lehetett. (…)

A mininarratíva ezzel szemben olyan világnézet, amely sokkal rövidebb távú, és jóval énesebb gondolkodási rendszer, a “mit csináljak ma és kivel csináljam” jellegű kérdésekkel jellemezhető, vagyis a múlt történéseit nem magyarázza, és a jövőre nézve nincsenek elképzelései.

A kutatók állítása szerint ezek keverések lenne a happy midi-narrative, amely a jövőbe ugyan előretekint, mégis meglehetősen énközpontú, és a „mit várhatok jogosan a jövőtől rövid és hosszú távon?” kérdés jellemzi. A happy jelző az egész életfelfogás mozgatórugója, ami arra utal, hogy ebben a narcisztikusabb, de előrelátó filozófiában jelentős szerepe van a boldogságnak, illetve az arra való törekvésnek. A kutatás eredményei szerint ez a generáció elhiszi, hogy a boldogság éppúgy elérhető az emberi kapcsolatok (család, közeli barátok) segítségével, mint a populáris kultúra kreatív fogyasztásán keresztül.”

Gyöngyi Annamária

Y-generáció: online vagyok, tehát vagyok bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Öt dolog, ami jobb online, mint offline » Think Outside The Box

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.