Tíz mondat két szomszédvárról

Szabó Borbála – Varró Dániel: Líra és Epika. Mesejáték. Pagony, Budapest, 2017.

Szín: könyvtárszobapolc-tarka
Szósorozat: „De mire jó e pudvás szócsata?
Felnyihog tőle lelkem kócsaga!”

Ennivaló: dallamos retek
Zene: Eternal: I Wanna Be The Only One
Film: The Magical Legend of the Leprechauns

1. Ha igazi konfliktust akarsz, végy két ellentétes princípiumot – konzerválót és innovatívat, fölhözragadtat és szárnyalót, tények talaján toporgót és fikciógyárosan fantáziadúsat –, és ugraszd őket össze.

2. Nem is kell nagyon ugrasztani őket, ugranak ők maguktól.

3. Szabó Borbála és Varró Dániel nagy ötlete, hogy a líraiságra és prózaiságra vonatkozó összes sztereotípiákat felsorakoztatva egy „prózai” és egy „elszállt” birodalom lakóit küldi egymás ellen, de úgy, hogy közben nyelvileg is pontosan megalkotja a két világot: két nyelv, két mentalitás, két műnem csatázik egymással.

4. A hepiendet már az megelőlegezi, hogy a terep, ahol a harc zajlik, semleges: drámaformát ölt.

5. Líria lakói (köztük Szinesztézia királyné, Pirikkiusz és Spondeusz apródok) természetesen rímekben és cizellált ritmusokban beszélnek, míg Epikumban az emberek kedvenc könyve a kalendárium, és persze Prozetta királyné, Próza márki, vagy Kroki, az elviselhetetlenül unalmas udvari bolond nem értik a metaforákat, analógiákat, költői túlzásokat.

6. A háború a két birodalom közt négyszáznegyvenhét éve tart, a kiváltó ok pedig egy hasonlat volt, melyben Limerick herceg, epikumi megfogalmazás szerint, „ocsmány kifakadásában tulipánhoz hasonlította a felséges királynőt, arra a nemlétező összefüggésre hivatkozva, hogy mindkettő egyaránt piros és húsos”.

7. Némi bábszínpadon is elővezethető bonyodalom után – a könyv alapjául szolgáló darab közel tíz éve sikeres már a bábszínházakban is –, a-szerelem-mindent-legyőz elv bevetésével minden jóra fordul, noha prózaverseket egyik birodalom lakója sem kezd el írni.

8. A könyv legmulatságosabb részei közé tartoznak azok a jelenetek, amelyekben a felek egymás nyelvét próbálják elsajátítani: Próza márki például költőien bókolni kezd Licencia líriai udvarhölgynek, imígyen: „a te kezed viszont nem ilyen! Nem döglött, hanem nagy, élő, erős. Mint két izmos – ló! (…) És a fejed pedig fészek a fa tetején, ahol is a lomb, vagyis a hajad közül két kis csillag kukucskál, a már említett, szép szemeid…”; Líra királyfi pedig a Kalendárium költőiségét fedezi fel, mint igazi modern költő: „Tizenegy óra: A hó mélysége öt centiméter. Négy kisfiú hóembert épít a Faktum téren. Így beszélgetnek: »Jól tapad a hó.« – »Szerencsére igen.« Egy hetvenhárom éves úr gyalogol a kutyájával a Praktikum sétányon. Megcsúsznak a havon, és mindketten elesnek. Egy hölgy felsegíti őket. Az úr panaszszavak helyett azt kérdezi: » Négy lába van, mégis elesik?« Ezen nevetnek egyet.”

9. Ezt az egymás felé irányuló vonulatot szépen ellenpontozzák Szinesztézia királyné mindenfelé irányuló, nonszensz mondatai: „a halál bordó karfiolja béget”, vagy: „a mélabú, a barna, szétzilál”; „ha sárgán sír a síp, a harci pán, / fülünknek édes, mint a marcipán”.

10. Ahogy az ellenfél a másik oldal mondatait hallgatja, elalél, hortyog, unatkozik, sikertelen értelmezésekkel próbálkozik – a háború vége persze csak akkor következhet be, ha a résztvevők fokozatosan egymás nyelvére is hajlandóak áthangolódni, és ez nem könnyű, egyáltalán nem könnyű.

Balázs Imre József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.