Pallas- Akadémia Könyvkiadó kategória bejegyzései

Hangyalkák

*         2 értékelés
Vers

Hangyalkák


Tamás Tímea

Tamás Tímea legújabb verseskötete szervesen illeszkedik eddigi könyveihez, mintegy amazok folytatásaként teljesíti ki a versek, vers-világok láncolatát és folyamatát, méghozzá a mikrovilágok felől a makrovilágok felé. A kötet egyetlen, folyamatos és meg-megakasztott költői és létbeli monológként, variációs szerkezetként is működik, »

  • Kovács András Ferenc: Szerkesztő
  • 978-973-665-309-4: ISBN

Hullámszünet: “Csak hallgatom a lomb meleg neszét”

Lipcsei Márta Hullámszünet című kötetében valaki megáll és elidőzik a világ dolgain. Egy-egy ilyen szünetbe sok minden belefér. Benne lehet a szomorúság, a fájdalom, a hiány, a szépség, a fény, az álom és egy kevés radioaktivitás is. Elidőzés »

Kalandos fizika: üzemanyag a társadalom motorjához

„Amikor a diákokat próbálják meggyőzni arról, hogy érdemes mélyrehatóbban foglalkozni a fizikával, a tanárok általában két érvet hoznak fel: hogy hasznos és érdekes tudomány. A Kalandos fizika című könyv az utóbbi aspektust hangsúlyozza” – fejtette ki Nagy László, »

Markó-kötetek és Kalandos fizika a Pallas-Akadémiától

Markó Béla két kötete, valamint a Kalandos fizika című tudományos-ismeretterjesztő könyv jelent meg nemrég a Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában.

Az erdélyi macska című kötet Markó Béla 1978 és 1994 között megjelent egyperceseit, esszéit, interjúit tartalmazza. Az első »

Az erdélyi macska

          0
Gyűjtemény

Az erdélyi macska


Markó Béla

“A véleményem: metafora. Amiről kérdeztek – Erdély -, az is egy metafora – írja 1991-ben a kötet címadó kisesszéjében a szerző. – Mi ebben a metaforában lakunk.” Az olvasó továbbépíti e szóképet, és akár ironizálhat is: földrajzi hely a metafora, »

  • Szerkesztő: Kozma Mária
  • ISBN: 978-973-665-316-2

Kié itt a tér

          0
Gyűjtemény

Kié itt a tér


Markó Béla

Kezdeti közéleti írásaimat újraolvasva látom, mennyi illúzióval, milyen hatalmas reményekkel éltünk a kilencvenes évek elején. S mennyivel lassabban, nehezebben ment minden, mint ahogy akkor gondoltuk.

De aki azt hiszi, hogy huszonegy év múltán így is, úgy is, »

  • Szerkesztő: Kozma Mária
  • ISBN: 978-973-665-319-3

Kalandos fizika

* * * * ½ 4 értékelés
Tudományos / ismeretterjesztő

Kalandos fizika


dr. Györfi András

Egy viking portya története a húrelmélet és kozmológia felségvizein, ígéri a szerző az alcímben. “Elgondolkodhatunk együtt a relativitáselmélet, a kvantummechanika és a húrelmélet néhány furcsaságáról, és azoknak kozmológiai következményeiről – (…) megpróbálhatunk bekukkantani abba a fazékba, amelynek fedele alatt a »

  • Szaklektor: dr. Nagy László egyetemi tanár
  • Borító, illusztrációk: Papp Gábor
  • Fotók: NASA és Hubble űrteleszkóp
  • ISBN: 978-973-665-311-7

Férfiasság - Indiai elbeszélések női szemmel

*         1 értékelés
Novellák

Férfiasság - Indiai elbeszélések női szemmel


Csandra Kiran Szónréxá

Az első teljes egészében hindiből fordított kötet magyar nyelven. Csandra Kirán Szónréxá a nagyon kevés hindi női író egyike, aki írásaiban az indiai nő realista ábrázolására törekszik. Az indiai nők életéről ilyen erőteljesen és ilyen autentikusan kevesen írtak. A távolság »

  • ISBN: 978-973-665-301-8

Aktuális elveszettség: Markó-Karácsonyi könyvbemutató

Az elmúlt két évtized politikai publicisztikáit és előadásait tartalmazza Markó Béla Kié itt a tér című, a Pallas-Akadémia kiadó gondozásában megjelent kötete. Az első a politikus 1991-es bécsi előadása, az utolsó pedig a 2009 decemberében az Élet és »

Amikor az ember nincs es ezen a világon

* * * * * 2 értékelés
Tudományos / ismeretterjesztő

Amikor az ember nincs es ezen a világon


Balázs Lajos

A paraszti nemi kultúra – dr. Balázs Lajos titokzatos kultúrának nevezi – tulajdonképpen nem más, mint az élet élésének-zajlásának, az élet folytonosságának sajátos kultúrája. Ezt a kultúrát teszi közkinccsé a terjedelmes munka, kiegészítve a szerző korábbi három, az élet nagy »

  • Szerkesztő: Sarány István
  • ISBN: 978-973-665-270-7

Trópusi szerelem

          0
Útleírás

Trópusi szerelem


Ferdinandy György

Ferdinandy György rendhagyó útikönyvének erőssége az elbeszéléshez való ragaszkodás, és elbeszélés szépsége. A kötet Puerto Ricót láttatja az olvasóval. Egy olyan szigetvilágot, amely elszigeteltségében is egyesíti, összefogja a sokat megélt huszadik század történéseit. Fülledt légkör, fülledt szerelmek adják meg a »

  • ISBN: 978-973-665-295-0

Dubaj, ahol a madár is izzad

* ½       2 értékelés
Útleírás

Dubaj, ahol a madár is izzad


Váli Éva, Váli Csongor

Dubajról hallva, többnyire a szélsőségek jutnak eszünkbe: terméketlen sivatag, mérhetetlen gazdagság az olajmilliárdokból, födött sípálya a sivatagban, a világ egyetlen hétcsillagos szállodája és legmagasabb toronyépülete. Váli Éva mindezekre rácsodálkozik legújabb útikönyvében, de keresi az e csodát létrehozó embert. Ebben nagy »

  • Szerkesztő: Sarány István
  • Borító: Para István, Váli Csongor felvételével
  • Fotók: Kiss Magdolna, Solt Imre, Oravecz József, Domokos Ödön
  • ISBN: 978-973-665-308-7

A bölcsesség kezdete - Szentföldi útijegyzetek

          0
Útleírás

A bölcsesség kezdete - Szentföldi útijegyzetek


Albert Ildikó

A szentföldi utazás, a bibliai helyekkel, nevekkel való konkrét találkozás, kézzelfogható élmény mindenképp megérinti az ember lelkét, szellemét, legyen akár zarándok, akár érdeklődő turista. A földkerekség egyik legismertebb karizmatikus szegletén a gondolkodó ember nemcsak a vallásteremtés varázsát keresi, hanem óhatatlanul »

  • Szerkesztő: Kozma Mária
  • Borító: Para István
  • Fotók: Albert Júlia, Anghel Daniela
  • ISBN: 978-973-665-294-3

Képeskönyv

* * ½     4 értékelés
Album

Képeskönyv


Sas Péter

Kós Károly művészetének, “művészeteinek” titka talán abban rejlik, hogy majd minden művészeti ágban alkotott, és ami nem művészeti jellegű feladat volt, azt is művészeti szinten oldotta meg. Életművének legfőbb jellemzője, hogy rátalált népére, rátalált önmagára, megtalálta céljait és »

  • Szerkesztő: Kozma Mária
  • Borító: Kós Károly: Színes üvegablak terv (első borító), Csomafáy Ferenc felvétele Kós Károlyról (hátsó borító)
  • Fotók: Csomafáy Ferenc, Gajzágó Jolán, Gerle János, Móser Zoltán, Sas Péter, Szabó Tamás
  • ISBN: 978-973-665-276-9

Élet- Jelek

* * * ½   5 értékelés
Album

Élet- Jelek


Márton Árpád

Nem tudom, a kötéltáncos tornász vagy művész, de azt tudom, hogy minden nagy művész kötéltáncos a szó metaforikus értelmében. Minden alkotómunka önként vállalt, gyakran mégis gyötrelmes feladat, és játék is, végtelenül komoly játék, de veszedelmes szaltó mortálé is lehet…legtöbbször védőháló »

  • Szerkesztő: Kozma Mária
  • Fotó: Ádám Gyula, Bálint Zsigmond, Nagy P. Zoltán, Tőzser József
  • Reprodukció: Tőzsér László
  • ISBN: 978-973-665-297-4

Kákoc Kis Mihály

* * ½     4 értékelés
Regény

Kákoc Kis Mihály


Kemény János

A természet páratlan valósága rögzült leírásaiban, amelynek művészi hangvétele megelevenítésének nagyszerűségében rejlett: a tájban élő, azzal szimbiózist vállaló emberek nem rendelkeztek mitikus őserővel, mint Nyirő József hegylakói, beszédük sem játékos rímekben csilingel, mint a Tamási áron góbéinak, és »

  • Szerkesztő:
  • Borító: Kozma Mária
  • ISBN: 978-973-665-300-1

Haranggal járnék

* ½       6 értékelés
Vers

Haranggal járnék


Dézsi Zoltán

Édes teher

Haranggal járnék, Ti alvók, köztetek,

Édes kondulással ébresztve lelketek.

Jöjjön velem, ki hitét föl nem adta,

Én jóban, rosszban, veletek megyek.

Sorsotok kihívására várva,

édes teher lesz keresztetek.

Dézsi Zoltán

  • Szerkesztő: Sarány István
  • Borító: Sipos László grafikája
  • ISBN : 978-973-665-304-9

Erdélyi Fioretti- Ferencesek kényszerlakhelyen

* * ½     6 értékelés
Interjú

Erdélyi Fioretti- Ferencesek kényszerlakhelyen


Sarány István

Tizenkét évig kényszerlakhelyen tartózkodtak az erdélyi ferencesek. A provincia védőszentje, Szent István ünnepén, 1952. augusztus 20-án internálták a rendtartomány mintegy 150 tagját. Egy évig a máriaradnai kolostorba zsúfoltan tartották őket a hatóságok, remélve, hogy önként kérik a rend »

  • Szerkesztő: Kozma Mária
  • Borító: Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomda, Csíkszereda (a borítón Molnár-C. Pál Szent Ferenc és a gubbiói farkas című festménye látható)
  • ISBN: 978-973-665-296-7

Hullámszünet

* ½       6 értékelés
Vers

Hullámszünet


Lipcsei Márta

„Versei tükrében Lipcsei Márta nemcsak figyelmesen/érzékenyen néző és látó ember, hanem a kozmikus pillantás képességével megáldott költő, aki tanulhatatlan talentumaival teremti újra és varázsolja elénk a sajátos szemszögből láttatott világ káprázatos ornamentikájú, szivárványos színekben tündöklő szőttesét. A Lipcsei-féle látás- és »

  • Szerkesztő: Kozma Mária
  • Borító és illusztrációk: Ivacsony Rebeka, Kürthy Sándor festőművész munkáinak felhasználásával
  • ISBN : 978-973-665-310-0

Csíksomlyó ragyogása

          0
Esszé

Csíksomlyó ragyogása


Daczó Árpád (P. Lukács OFM)

A Csíksomlyó ragyogása folytatása P. Lukács nagy sikerű, népszerű könyvének a Csíksomlyó titkának. A szerző olyan titkokat kutat, amelyeket híven őriz a közösségi tudattalan: az archaikus néplélek. Talán a kozmikus szakralitáshoz való örök vonzódás is indokolja, hogy a nép ragaszkodik »

  • Szerkesztő: Kozma Mária
  • Borító: Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomda
  • ISBN: 978-973-665-303-2