Ha Téesz, akkor stand-up comedy, ha Tóth Szabolcs, akkor könyv. Nem semmi – ezzel a címmel jelent meg a humorista első kötete az Ulpius-ház Könyvkiadónál.
Eléggé meglepődtem, amikor kezembe került a kötet, nem is sejtettem, hogy a humorista írással is foglalkozik. A borítón a Szomszédnéni Produkciós Iroda neve is szerepel, ezért gondoltam, hogy biztosan hasonló történetek lesznek megírva, mint amilyeneket hallani szoktunk Téesztől. És már előre sajnáltam, hogy nem egy hangoskönyvet tartok a kezemben, ugyanis azokat a történeteket én csakis az ő előadásában tartom ütőképeseknek, illetve a Szomszédnéni előadásában Béfével együtt. De a feltevésem nem igazolódott be, a kötetbeli szövegek elsődlegesen nem a poénokra vannak kiélezve, hanem inkább a csattanókra, játékra.
A könyv négy fejezetből és összesen 42 történetből áll. A fejezetekre osztás egyfajta csoportosítása akar lenni a szövegeknek, ám az nem teljesen világos, hogy pontosan mi alapján. A négy fejezet előtt négy hasonló rajz is található: első fejezet előtt egy fiatal pár egy bőgő gyerekkel, a második előtt két bőgő gyerekkel és így tovább. Ezek a rajzok szellemesek, persze, és érzékeltetik az idő múlását, de valahogy mégsem kapcsolódnak a fejezetekhez, kicsit kilógnak a könyvből. A történetek illusztráció már jobban működnek, mert tényleg az adott történetet egészítik ki. A kötetet maga a szerző illusztrálta.
A szövegek között találunk olyat, amelyik véget nem érő vagy éppen önmagába visszatérő kisebb-nagyobb poénokból építkezik. Ilyen például a Barnában nincs? írás, amelyben egy eladót szédít az elbeszélő, vagy a Pozitív történet, ami egy pozitív történet megírásáról szól és a Megőrülök, amelyik ugyanúgy végződik, ahogyan elkezdődik. Ezek a történetek ötletesek, csak nem túl hosszú szövegben, ezért a három közül a Pozitív történetek már kicsit vontatottá válik.
Az abszurd elbeszélések, mint a Hentesboltban, a Huszonhét, az Ítélet, hétköznapi helyzetekből indulnak ki, és fokozatosan jutnak el a lehetetlenségig. Ezeket a lépéseket Tóth Szabolcs olyan következetesen teszi meg a szövegekben, hogy az olvasó természetesnek veszi a végkifejletet, valahogy azt érzi, hogy ez még belefér(het).
A legjobb történetek számomra mégis azok, amelyekből érződik, hogy megtörtént eseményeken alapulnak, Téesz-esen kiszínezve. A buszos gyúródós néni, a rágógumi, a visszafele kavart majonéz, a meg nem történt látogatás kínossága, a nagyszülők hagymanaptárhoz való ragaszkodása, a nyári szezonmunka felelevenítése erősebben fogtak meg, és élvezhetőbbek, mint a költőieskedő próbálkozások. És mintha az egyes szám első személy is jobban működne, mint a kívülálló, harmadik személyű elbeszélésmód.
“Mindenki biztosan jó humorista lenne. Egy nagy humorkatlan ez a bolygó, ahol mindenki nevet meg nevettet” – zárja Tóth Szabolcs, az író az egyik szövegét. Én azért maradok Téesz, a humorista mellett, és cáfolnám a fent idézett kijelentést. Vannak, akik jobban tudnak nevettetni.
Búzás Annamária
SZÓLJ HOZZÁ!