Mesepszichológia: a sárkányok néha megszelídülnek, de vajon a “helikopter szülők” is?


Megtanulhatjuk, hogy az érzésekkel soha nem vitatkozhatunk, ahogy azt is, hogy miért olyan fontos a gyerekeinkkel töltött minőségi idő. Bárhogy is próbáljuk szülőként megúszni, az érzelmi intelligencia fejlesztését magunkon kell kezdeni – derül ki Kádár Annamária könyvéből.


Júniusi megjelenése óta toplistás, felkerült a Libri Könyvkiadó és a Bookline sikerlistájára, sőt mindkettőn listavezető is volt. Jelenleg a Bookline heti sikerlistáján az első, a havi topban pedig a második helyen áll a Mesepszichológia – Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban című kötet. Mi Kádár Annamária sikerének a titka? Mire érzett rá a marosvásárhelyi pszichológus szerző?


Egészen biztosan nemcsak „ráérzésről” van szó. Kádár Annamária dolgozott iskolapszichológusként is, diplomamunkájában és doktori disszertációjában pedig egyaránt gyermekek által írt meséket (több ezret) vizsgált meg – hosszas kutatómunka előzte meg tehát ennek a kötetnek a megírását, és valóban alapos és átfogó képet ad a gyermekpszichológia számos területéről, de különösen a gyermek érzelmi fejlődéséről.


Kádár Annamária. Fotó: Sütő Zsolt

Kádár Annamária. Fotó: Sütő Zsolt


Minden szülő ismeri a jó tanácsot, hogy mindig a gyermek korának és érzelmi fejlettségének megfelelő mesét válasszon, de hogy ez menyire fontos és milyen, valóban komoly hibákat lehet itt elkövetni, azt már csak kevesen tudják. Sokan legfeljebb csak sejtik, hogy mi mindentől fosztjuk meg a gyereket, ha egyáltalán nem mesélünk neki, és a veleszületett meseéhségének a kielégítését esetleg csak a tévécsatornák kínálatára bízzuk.


A mese jelentőségét egyre inkább felismerik, és nemcsak a gyerekpszichológusok, akik a „gyógyító meséket” használják fel, de a meseterápia egyre nagyobb teret nyer a felnőttek gyógyításában is. Ennek ellenére gyakran még mindig pejoratív értelemben használják valakire, hogy „mesevilágban él”, vagyis a valóságtól teljesen elrugaszkodottan – ami felnőtteknél talán még néha indokolt is lehet, de gyerekek esetében alkalmazni enyhén szólva is mélységes tudatlanságról árulkodik.


Különösebb pszichológiai ismeretek nélkül is sejthető, hogy az érzelmi háztartásunk megalapozása gyermekkorban történik, ezért nagyon nem mindegy, hogy kiktől, kiknek a példáján keresztül tanulja meg a gyermek. Szülőként nem árt tehát tudatosítani magukban, hogy a hősökkel való természetes és önkéntelen azonosulás révén mekkora jelentősége van ebben (is) a meséknek.


Érzelmek pró és kontra


Érzelmeivel időnként mindenki egy kicsit hadilábon áll: gyakran gondoljuk úgy, hogy csak a baj van velük, és lehet, hogy ha tisztán racionálisan működnénk, sok fejfájást megspórolhatnánk magunknak – berögződés, amely talán a sok évszádon át uralkodó, az érzelmeket a racionalitásnál alsóbbrendűnek hirdető elméletek következménye.


Pedig az utóbbi két évtized kutatásai teljesen más megvilágításba helyezték az érzelmeket: kiderült például az is, hogy legyen szó bármilyen racionálisnak vélt döntésről, az érzelmek nélkül képtelenek vagyunk meghozni őket. Az „érzelemsérült” beteg (akinek egy bizonyos agyi központja sérült) nem tud racionális döntéseket hozni, bár képes az észérvek módszeres végiggondolására. Ráadásul egyes elméletek szerint döntéseink nagy részét teljesen irracionálisan hozzuk meg, anélkül, hogy ezt sejtenénk. Az érzelem és értelem látszólagos ellentétével egy külön fejezet foglalkozik, amely fel is oldja azt: hiszen a kettő nemcsak, hogy jól megfér egymás mellett, de kölcsönösen ki is egészíti egymást.


Arról tehát már nem nagyon lehet vitázni, hogy az érzelmek valóban nagyon fontosak a gondolkodásunkban is, de mi a helyzet a sokat emlegetett érzelmi intelligenciával, amit Daniel Goleman valóságos bombaként dobott be a köztudatba 1995-ben? Kádár Annamária könyve tisztázza az érzelmi intelligencia körüli tényeket és tévhiteket is, hiszen a pszichológia máig egyik legismertebb fogalma körül valóban nagyon sok a mítosz, és egyes szakmabeliek szemében még mindig „fából vaskarika”. Az érzelmi intelligencia része önmagunk elfogadása, szeretete és tisztelete, és ez az alapja annak, hogy másokat is szeretni tudjunk, és elfogadjunk – hangsúlyozza a szerző.


Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban. Kulcslyuk Kiadó, 2012

Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban. Kulcslyuk Kiadó, 2012

Inkább mi forduljunk vissza


A könyv fejezetei ismertetik például nemcsak a gyerekek érzelmi és értelmi fejlődésének szakaszait (ne ijedjünk meg tőle, nagyon olvasmányosan és szemléletesen!), a korai csecsemő-anya kapcsolat fontosságát, azt, hogy az érzelmek anya általi visszatükrözése mekkora fontossággal bír ezek kialakulásában, de a későbbi párkapcsolati modelleinket is nagyban meghatározó kötődési stílusokat is. Megismerkedhetünk a sajátos gyermeki gondolkodás, logika lényegesebb jellemzőivel.


A mese pedig nem más, állítja a szerző, mint a gyerekszemmel látott világ. Ugyanolyan egyszerűnek és szélsőségesnek mutatja be, mint ahogyan a gyermek valóban megéli, a rá jellemző mágikus világképnek köszönhetően. Ne akarjuk hát őket ebből a világból kirángatni, minifelnőtteket csinálni belőlük, inkább mi tanuljuk meg tőlük a csoda elfogadását. Érezzünk rá újra a belső képalkotás és a játékosság fontosságára, ami felnőttként is átsegíthet a nehéz pillanatokon. Ne neveljük a valóságra őket – inkább legyünk hálásak, hogy a segítségükkel időről-időre mi is visszaléphetünk a mesevilágba, ahol minden egyértelmű és tiszta, mert a gyermeki lélek még nem tűri meg az ambivalenciát.


Ne legyünk helikopterek!


Erich From a könyvben is idézett mondása, hogy nem könnyű megtanulni a szeretet művészetét „Ez ugyanis nem olyan érzelem, amiben könnyűszerrel, passzívan el lehet merülni. Szeretni valakit sokkal több, mint egy erős érzés: az döntés, ítélet és ígéret egyben”. Kevésbé igaz viszont ez az anya-csecsemő kapcsolatra – legalábbis a gyermek részéről -, amikor is ideális esetben a szeretet nincs feltételekhez kötve, szabadon megélheti a teljes elfogadás és bizalom érzését, amiből aztán egy életen át táplálkozhat.


Ezért is nagyon fontos, hogy megtanuljuk, hogyan tudunk minőségi időt tölteni a gyermekkel, a jelszónk legyen a slow life!. A szerző szerint ezért van akkora jelentősége a mesének, mint minőségi időnek – és ez a legalapvetőbb feltétel ahhoz, hogy megszülethessen a mese a csodája. Mégis, sok szülő számára talán ez a legnehezebb elvárás: az agyonhajszolt anyuka vagy apuka a nap végén talán legszívesebben már csak beesne az ágyába. De nem szabad megspórolni „az együttlét meghitt örömét és összetartó erejét”. Fontos, hogy a gyerek érezze, vele együtt részt veszünk a meseélményben, nem akarunk gyorsan túlesni rajta, és semmiképp ne próbáljuk meg lebeszélni arról, ha esetleg mindig ugyanazt a mesét kéri – fogadjuk el, hogy neki még dolga van vele.


Természetesen a szerző azt is hangsúlyozza, hogy azért ezen a téren se akarjunk tökéletesek lenni: elégedjünk meg azzal, ha „elég jó meseolvasók” vagyunk. Amitől viszont óvakodjunk, hogy „helikopter szülő” váljék belőlünk. Vagyis olyanok, akik folyamatosan pörögnek, kontrollálnak és beosztják a gyermekük minden szabad percét. Higgyük el, egyetlen gyerek sem kívánna ilyet!


Sok mese, vagy akár éppen film címe kerül elő, jó vagy rossz példaként, de ne várjunk egy tuti listát a jó mesékkel. Viszont ad valami sokkal fontosabbat: iránytűt ahhoz, hogy el tudjunk igazodni, hogy megértsük, a mai mesék közül melyek azok, amelyek nem jók, milyen feltételeket nem teljesítenek, és ezzel szemben melyek az igazán jó mese tulajdonságai.



Készen a csodára


Már a könyv legelején tanulhatunk egy új, legalábbis biztosan csak kevesek által ismert fogalmat: szerendipikusan élni, vagyis készen arra, hogy észre vegyük és elfogadjuk a csodákat. Kádár Annamária pedig hitelesen tudja nyújtani ennek a életformának a mintáját, személyes példákon keresztül mutatja be, hogy hogyan lehet ezt valóban megélni, és „vakmerően optimistán” nézni szembe a hétköznapi kihívásokkal. Megismerkedhetünk még egy másik fontos fogalommal is: a reziliencia a rugalmas alkalmazkodóképességet jelenti az élet kihívásaival, nehézségeivel szemben. És természetesen ezt is gyerekkorban lehet megalapozni, például a megfelelő mesékkel.


Számomra a kötet egyik legnagyobb tanulsága, hogy merjük felvállalni önmagunkat a gyermekünk előtt, és bár ez tulajdonképpen magától értetődőnek tűnne, a valóságban mégis gyakran mennyire nehéz. Merjünk szülőként is sebezhetőek lenni, mert csak így érdemes: „Ha vállaljuk valódi önmagunk felfedezésének kockázatát, meg merjük mutatni szomorúságunkat, dühünket, fájdalmunkat, akkor hitelessé válunk, s ezáltal követhető példává gyermekünk számára is.”


A másik pedig az, hogy a gyermek érzelmi intelligenciájának fejlesztését természetesen magunkon kell kezdenünk.


A legsúlyosabb hiba, ha nem ismerjük el gyermekünk érzelmeit: „Ne sírj, ez semmiség!”, „Nem is fáj, ez csak egy kis horzsolás!”, illetve az a tipikus (rettenetes) szülői kijelentés, hogy „Mire katona leszel, elmúlik!”. Mit érdekli az most a gyermeket…? Mi mit szólnánk ahhoz, ha valaki a mi problémánkat, negatív érzésünket kezelné hasonló módon? Szerintem – jogosan – nagyon csalódottak és dühösek lennénk. Jó lenne mindörökre megjegyezni azt a szabályt, hogy érzésekkel soha nem vitatkozhatunk, mert mindenkinek joga van ahhoz az érzelmi állapothoz, amit adott pillanatban megél. Ne mondjuk meg gyermekünknek, hogy mit kellene éreznie egy adott szituációban, például „Szeretned kell a testvéredet!” Tessék mondani, hogyha kell, akkor szeretni fogja?” (…)


A szülő, ha zavarja a gyereke viselkedése, gyakran parancsol vagy prédikál, de az olyan mondatok, hogy „Azonnal hagyd abba!” vagy „Szégyelld magad!” csak fokozzák a gyermek ellenállását, rombolják az énképét, erősítik benne az elfogadhatatlanság érzését. Ehelyett a Gordon módszer megtaníthat arra, hogy hogyan beszéljünk az elfogadás nyelvén, hogyan használjunk „én-üzeneteket” a „te-üzenetek” helyett – bár nagyon nehéz a hibás berögződéseken változtatni, kitartó gyakorlással elsajátítható.


Szülőként mindannyiunknak lehetnek gyenge pontjai, ahol mi magunk is érezzük, hogy hiába látjuk előre, minduntalan akaratlanul is belesétálunk ugyanabba a csapdába. A könyv abban is nagy segítség lehet, hogy ezeket a pontokat megerősítsük, korrigáljuk. Közérthetően és kézzelfoghatóan ad gyereknevelési tanácsokat, az érzelmi intelligencia fejlesztésére pedig konkrét gyakorlatokat is ajánl a családban, az óvodában vagy az iskolában.


És mindehhez már csak bónusz a könyv végén található 10 EQ-fejlesztő mese Lillával és Tündérbogyóval, amelyek segítségével a gyerek megtanulhat szembenézni a félelmeivel, egyedül lenni vagy éppen várakozni: egyszóval kezelni több, számára még bonyolultnak tűnő hétköznapi helyzetet. A felnőtteket pedig arra taníthatja meg, hogy hogyan kell jól kezelni egy képzeletbeli barátot.


Kádár Annamária pszichológus, tréner, a BBTE marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője, az Erdély FM Pszichotrillák c. műsorának szakértője és társszerkesztője, többször tartott már előadást a Nyitott Akadémián is. De vannak, akik a mosolyáról ismerik.



Gyöngyi Annamária

Mesepszichológia: a sárkányok néha megszelídülnek, de vajon a “helikopter szülők” is? bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Dorottya hozzászólása:

    Na hát izgalmas lehetett, és akkor én szerendipitikus vagyok? el kell olvassam:) kösziii az irományt

  2. Anikó hozzászólása:

    Én már elolvastam.Óvodában is dolgozott Anamária,ami gyakorlati tapasztalattal is bővítette tudását.Nagyon sok dologra rávilágíttot.És olyan dolgokat,ami természetesnek tünnek és milyen fontos pl.újszülött reakcióinak kielégítése.Nekem természetes volt hisz az anya ösztönből cselekszik.Én soha nem szerettem hallani ha sírnak a gyerekeim.Mindig,kitaláltam gyorsan mi a bajuk.És nem is voltak sírósak.Most,már más a helyzett .Van két kamaszom,és egy dackorszakos kislányom igazi megmérettetés.És igaz,nekünk kell változnunk ami a gyerekkori beidegződések miatt nem is olyan könnyű,de nem lehetetlen feledat.Sajnos,vannak olyan anyák akik egyáltalán nem foglalkoznak kisbabájukkal és érzelmileg sérült embert termelnek .Nagyon értékes emberek,okosak maximalistákká válnak,hogy érzelmi hiányosságaikat leplezzék.Amit nagy részben édesanyjuknak köszönhetnek.És még örüljünk,hogy nem verte agyon szegény csecsemőt.Mert,ugye ez is már majdnem minden napos a világban.Régen szörnyűséget a kékfényben láttam,gyerekként.Ma már elég,ha bekapcsoljuk a hiradót.Erre csak azért tértem rá,mert nagyon nagy szükségünk van anyáknak az ilyen könyvekre(tanításokra)amit jó lenne,ha apák is elolvasnák.

  3. Kiss Ibolya hozzászólása:

    Nagyon-nagyon tetszik a könyv, egyik legjobb szakirodalom, amit ezen a téren olvastam. Gratulálok a szerzőnek és annak is, aki ajánlotta!

  4. Hermann. Juhász Orsolya Amanda hozzászólása:

    Sírtam, nevettem, csodálkoztam és megilletődtem ….
    Köszönöm a Szerzőnek, hogy megírta, sok a tanulnivalóm még, de e könyvből remélem
    gyerekjáték lesz
    Mindenkinek nagyon ajánlom

  5. Balázsy Ella hozzászólása:

    Gratulálok, Annamária!

  6. Zsombor hozzászólása:

    Hol lehet megvásárolni a könyvet?

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>