Tíz mondat arról, ahogyan eltűnnek

Horváth Benji: Az amnézia útja. JAK–Prae.hu, 2016.

Szín: hullámtarajszín
Szó: vége
Innivaló: első kávé
Film: The Dreamers
Zene: The Ramones: I Wanna Live

1. Elfelejteni, kifelejteni, szétfelejteni, ezek így ismert használatú igék, mindegyik jellemző is kicsit Horváth Benji könyvére, de lehet, hogy mégis arról szól leginkább, ahogyan valaki megfelejt valamit.

2. Minden felejtést meg kell felejtenünk, hogy belénk épülhessen.

3. Kivételes erejű a könyvben a költői megszólalás; az, aki beszél, sodrón és szertelenül teszi, ahogy igazi költők közül – akik kevesen vannak – oly sokan.

4. Szükség van ehhez a hatáshoz az áradó, hullámzó, ellenpontozó szerkesztésmódra, a különféle életrétegek szoros egymásbafonódására a szövegekben.

5. Zsigerireflektált és szentprofán, önpusztítóujjászülő és bódultjózan.

6. A tájak, amelyeket látunk, jellemzően éjszakaiak vagy egy hosszú éjszakát követő eszmélkedés helyei.

7. Megnevezettek, gyakran kolozsváriak a helyszínek – össze lehetne rakni a könyvből egy kisebbfajta underground-Kolozsvár antológiát.

8. Van egy másik, visszatérő hívószó is a könyvben, erős mágneses erőtérrel: a magához hívó, pusztító, végtelen tenger.

9. A kötet íve a mindenkori jelenek és visszafelé pillantások rajzolatát követi, azt, ahogyan barátok, szerelmek és egy-egy villanásnyira felbukkanó mellékszereplők eltűnnek az életünkből.

10. Tanulság nincs, csak egy labirintusszerű útvonal, amelynek némelyik pontján ott áll az, aki hozzánk hasonlít, mielőtt még szem elől tévesztenénk őt újra.

Balázs Imre József

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>