Tíz mondat az önadaptálásról


Láng Orsolya: Bordaköz. Erdélyi Híradó – FISZ, Kolozsvár—Budapest, 2016.

Szín: rozsdásodó
Szó: mellérendelés
Innivaló: „mézzel kevert kesernye”
Film: Rabbit and Deer
Zene: Zombori: Egyedül vagyok

1. Sokszoros az áttétel Láng Orsolya könyvében: fotóból rajz lesz a kötetben alig öt oldalnyi különbséggel, s akkor még semmit nem mondtunk arról, hogy minek az adaptációja a fénykép, vagy hogy hol is áll ebben a láncolatban a nyelv.

2. A szerkezet, s hogy melyik vers melyikkel beszélget, csak többszöri nekifutásra válik átláthatóbbá.

3. Némelyik vers nyilván a Tejszobor című, előző prózakötettel is szóba áll – újabb adaptáció.

4. Egyik műnem egy másikká alakul, ahogy a személyek is átvehetik egymás vonásait: „Az engem alakító színész rád hasonlít. / (…) A téged játszót meg sem néztem. / Szerepe a képkivágaton túlról végszavazni, / felém fordulni, hogy legyen kihez beszélnem. / Jelenléte fontos, bár nem látható.”

5. Az egyáltalán miért beszélni kérdését a Bordaköz legerősebb versei ennek a helyzetnek a felidézésével válaszolják meg: néma végszavakra adott feleletek.

6. Látványokban, helyekben, helyzetekben lappangó feszültségek szervezik a szövegeket, ezekből többször is nagy íveket bejáró, valóban nagyszabású versek lesznek (Felszálló ködök, A boldog szolga dalai).

7. Amikor csak látványokról van szó, mintha minden egyszerűbb volna.

8. De a látványok sterilitását újra és újra átszínezi, szétbonyolítja valamilyen emberek közt alakulóban levő helyzet.

9. Egymástól távol kerülni közös megegyezéssel, nincs is ennél kíméletesebb könyörtelenség, látszanak mondani a versek.

10. Mint két bölcsesség egymásból kivonva, olyan.

Balázs Imre József

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>