A hallgatás hangjai



A jelentős művekben a kis témák is nagy témák.
A rendszerváltás idejére a köztudatban már csak pislákolt a Kolozsvárt a hetvenes években még ellátó városi zöldségtermelői kultúra, a Hóstát emléke. Meglepő vállalkozásnak tűnhet erről ma regényt írni. Akárcsak a Magyar Autonóm Tartományról, amely az erdélyi nagyvárosok magyar intézményei felgyorsított elsorvasztásának árán, 1952-től 1960-ig viszonylagos közigazgatási önállóságot biztosított Maros megyének és Székelyföldnek, de ma már alig említik; illetve az ugyancsak az idő homályába veszett kolozsvári Palocsay-kertről. A romániai magyar társadalom ezen emlékeiről szóló hatszáz oldalas regény átfogó kutatómunka, lenyűgöző helyzet- és jellemábrázolás, nagyívű kompozíció eredménye.


Tompa Andrea regénye ablakot nyit az ötvenes-hatvanas évek erdélyi magyar társadalmának gazdasági, politikai, emberi látképére. A regényt négy párhuzamos, önmagában is külön történetként olvasható élettörténet alkotja: egy autodidakta növénybiológus (Décsi Vilmos), később nemzetközi versenyre is államilag kiküldött rózsanemesítő, aki a regényben meg nem nevezett, de körülírt Palocsay-kert tulajdonosa, majd az ebből létrehozott agrotechnikai állomás vezetője; egy fiatalkora végén járó széki nő (Kali), aki elszökik alkoholista, bántalmazó férjétől, majd a rózsanemesítő társa és közös gyerekük anyja lesz; egy félárva hóstáti kamaszlány (Annus), aki alkoholista apja, valamint később politikailag bebörtönzött apáca nővérének élete között őrlődik – később a rózsanemesítő szerelme lesz; végül Eleonóra, az előbbi nővére, ferences apáca. A négy egyesszám, első személyben elmondott élettörténet nem függ egymástól, de összefügg egymással. “Kali könyve”, “Vilmos könyve” “Annus könyve” és “Eleonóra könyve” együttesen valósítják meg a ki nem mondott közös, teljes történetet a korszakról, amelyről az író külön nem beszél, csak egyedi történeteken keresztül. Azt is mondhatnánk, hogy a hallgatást jelentő omerta mindaz, amiről nem lehet beszélni, hol azért, mert a szereplőknek tilos volt, hol azért, mert az író elbeszélése elmarad az ábrázolt emberek egybefonódó, ugyanakkor elkanyarodó történeteinek egészéhez képest.


ĺgy a hallgatás egyszerre témája és regénytechnikai eleme is a könyvnek. A cím ugyanis, Omerta, az olasz maffia szótárában a kollaboránsok és a meghurcoltak hallgatási fogadalmát jelentette, arról amit tettek velük, és amelyhez hasonlót a cselekmény idején a Securitate is aláíratott a politikai fogvatartottakkal, amikor kiengedték őket. Az omertát úgy kell értenünk, mint a megtört ember esküjét, hogy nem mondja el megtöretésének történetét. Az eddig megjelent irodalomkritikai reflexiókat egy filozófiai észrevétellel egészítem ki. Ez a regény négy ember történetébe ágyazott elmélkedés a tudás és a hit önmagával és egymással folytatott vitájáról.


Kali nem hisz a házasságban, elszökik férjétől, aki részeges, veri és kifosztja őt. Végül új kapcsolatából, ha házasság nem is, de gyerek születik. Annus, apáca nővérével ellentétben ateista, racionalista és ebben szerelmét Vilmost, az autodidakta biológust követi. Ám végül az a racionális és tudományos világszemlélettel megalapozott, a vallással szemben intoleráns diktatúra irracionalitásával találkozik, amikor rájön, hogy nővérét koholt vádakkal zárták börtönbe vallási meggyőződése miatt, és virágzó hóstáti gazdaságukat tönkreteszik. Szerelme, Vilmos, a saját erejéből válik képzett tudósokkal egyenrangúvá. Falusi származású ember, aki tehetségével a kolozsvári elit tagja lesz és országos, sőt nemzetközileg is vállalható karriert fut be. Nem istenben hisz, hanem a szocialista modernizációban. Végül mégis, a rendszer, amely felemeli, össze is töri, mert a pártállam megakadályozza, hogy élete legnagyobb örömével, a rózsanemesítéssel foglalkozzék. Azt is kénytelen végignézni, ahogy a politikai rendszer, amelyben megbízott, sorra kisemmizi és meghurcolja saját híveit. Legjobb barátja, az egyetemi tanár, aki korábban mindig ésszerűen el tudta neki magyarázni a hatalom olykor nehezen érthető gazdasági és politikai intézkedéseit, most maga is börtönbe kerül abban a rendszerben, amely neki is azon az áron nyújtott szakmai felemelkedést, hogy kizárólag azzal foglalkozzék, amit a hatalom politikai szempontjai éppen előírnak.


A hit – tudás polémia, amely a hit hittel való és a tudás tudással való harca is egyben, a negyedik élettörténetben, pontosabban az apácának és húgának kapcsolatában körvonalazódik a legélesebben. Ebben Eleonóra nővér, bár vallási hite mindvégig sziklaszilárd marad, bizalma saját egyházában és még a pápában is megrendül, mert az egyház feladja a rendekért folytatott politikai küzdelmet. A ferencesrendiek már egymással sem mernek beszélni, miközben a hallgatás és az elhallgatás egyre mélyebben itatja át az élet minden területét. A nyílt beszéd a mindennapokban állandó fenyegetéssé válik, munkát, családot, egyént, meggyőződést, életet sodor veszélybe. A hallgatás, mint gyakorlat és mint élethelyzet, a hit és a tudás feszültségével együtt együttesen fokozódik történetről történetre, egyfajta crescendot, egy mind zajosabb némaságot megvalósítva, amely a túlélés törvénye lesz. Persze ugyancsak kimondatlan törvénye. Mindegyik történetben valaki hisz valamiben vagy rendelkezik valamilyen tudással, és ebben menet közben, részben vagy egészen csalódnia kell. A négy élettörténet, mint a könyvet alkotó négy fejezet címei, “Kali könyve”, “Vilmos könyve”, stb, felfogható úgy is, mint utalás lehetséges bibliai szerkezeti elemekre, a bírák könyvére vagy az evangéliumokra.


A könyv végére azt érezhetjük, hogy az egyes történetekben megtörtént tapasztalások a regény végére összeadódnak. Még akkor is, ha a történetek elkülönülnek egymástól, a hallgatás, és a hit – tudás feszültség fokozódásával együtt mondanak valamit. Ez a valami nem csak a politikai rendszer elnyomásáról tudósít, hanem a társadalom elnyomásáról is saját egyénei felett. A férfiak alkoholizmusa, a nők és a gyerekek elnyomása, a magyarok elnyomása, az egyéni meggyőződés és a hit veszélyeztetettsége, politikai és vallási értelemben egyaránt. Lépten-nyomon kiderül, hogy ezt nem csak a hatalom teszi az emberekkel, hanem egyes emberek hatalma is mások felett. A diktatúra mindenkié, mondhatnánk, de a pártállam élet feletti hatalma persze a legnagyobb elnyomó, elemi erővel sodor el mindent, ami más, mint ő, és csak azt tartja meg, aki hozzá hasonul. A négyféle sors és életszemlélet kudarcából kiolvasható, ahogyan lényegében egyetlen társadalmi kategória sem járhatott jól hosszútávon, különösen nem a kisebbségi életek. Se a gazdálkodó, se az apáca, se a rendszer számára lényegében egészséges származású és elismert növénynemesítő, se annak elkötelezett párttag barátja nem lehetett szerencsés, csak addig, amíg a felsőbb utasítás megvolt rá. Márpedig a felsőbb utasítások alakulását sem a tudományos racionalitás, sem a vallási meggyőződés nem tudja kifürkészni, a diktatúra szeszélyével szemben minden számítás csődöt mond, a tudás ugyanúgy, mint a hit.


Ennek megfelelően a hithez hasonlóan, a tudás is ellentmondásos utat jár be a cselekményben. Az autodidakta Décsit szakmai végzettségek nélkül veszik fel egyetemi oktatónak, amit méltán megérdemel kiemelkedő növénytermesztési tudásáért. De valójában nem is annyira szakmai kiválóságáért kerül az egyetemre és szerez világraszóló dicsőséget magyar létére román hazájának, hanem azért, mert belemegy a kompromisszumba, hogy tudását teljességgel alárendelje a pártállam saját politikai és gazdasági céljainak, amelyekkel menet közben már maga sem ért egyet. Annus börtönből kiengedett apáca nővérével folyton pöröl annak járatlansága miatt a földi szerelem és a gyakorlati élet dolgaiban, de ő sem tud racionálisan elszámolni azzal a világgal, amelyben – bár ellentétes világnézettel -, de mindketten hiába küzdenek.


A hit és a tudás örök dilemmáin túl, a regény időszerűségét többek között két lehetséges olvasói kulcs adja: a szocialista diktatúra korszaka egyszerre van közel és távol – nem múlt el, de már nem ismerjük, ezért kell még és már megtanulnunk és megértenünk. Ez szorosan összefügg a másikkal, a hallgatással, a múlt és a mindenkori jelen elhallgatásával, mindarról, amiről vagy azért nem akarunk tudni, mert volt, vagy azért, mert éppen most van.


Szilágyi-Gál Mihály


Tompa Andrea: Omerta – hallgatások könyve – regény. Jelenkor, 2017)


A címoldalon használt képet Rohonyi D. Iván készítette.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>