Áfra János: Rítus. Kalligram, Budapest, 2017.
Szín: barlangmélyi
Szó: gyűrű
Ennivaló: víz alatti lények
Színész: John Malkovich
Zene: Magashegyi Underground: Árnyékok
1. Tegezzem magam vagy énezzem, én leszek-e még, akit tegezek, lehetek-e mindenki, akiről beszélek?
2. Áfra János könyve az egyes szám második személy teherbírását teszteli egy teljes köteten keresztül, egymásba csúsztatva a megszólítás/önmegszólítás lehetőségeit: „nyomaid szikrázzanak / a végtelen űrben, és távolból / ismerjenek egymásra töredékeid”.
3. Van egy erős intimitás-szintje ennek a fajta a beszédnek, ha egy valós másikra vonatkoztatjuk, hiszen valahol nagyon közel kell lennie annak, aki ilyeneket mondhat-láthat-tapasztalhat rólunk: „visszahúzódsz a takaró alá. / Karjaid összefonva öleled magad, / így őrizgeted, forgatod meleged.”
4. Négy versciklusba rendeződnek az én–te szólamok, mindegyikhez egy-egy alapelem rendelődik hozzá: a víz, a levegő, a tűz, a föld; a kapcsolást négy olyan cikluszáró vers jelzi legnyíltabban, ahol még a „tegező” beszédforma is kilép medréből, és általánosabbá, távolítottabbá, semlegesebbé alakul.
5. A kötetcím, a Rítus jelzi, hogy az őselemekkel együtt egy teljes hagyomány idéződik fel a kötetben, a mágikus tudásoké, amelyek itt leginkább a nyelvbe és cselekvéssorokba íródnak bele apokrif variációkkal.
6. Az ezzel történő kísérletezés pontosan úgy kétirányú, ahogy az én tegezése egyfelől távolít, másfelől a valós másik intenzív megközelítése, az intimitás is beleíródhat ebbe a nyelvbe – ugyanígy a köznapi történések mágikus ismétlődésekbe kódolása jelentőségteljessé változtathatja a köznapit, másfelől a kiemelkedő életpillanatokról (halálról, születésről stb.) való beszéd újfajta, apokrif mágiája Áfránál felfrissíti a róluk folyó beszédet.
7. Legkézenfekvőbben Weöres Sándorig vezethetnénk vissza azt, ami Áfra kötetében történik a rituális, mítoszi beszéddel, de ennek köznapi élethelyzetek felé mozdításában Oravecz Imre hopi-versei, későbbről Kemény István koboldkórusa vagy Borbély Szilárd Halotti pompája is viszonyítási pontok lehetnek; prózában nem is olyan régen Dragomán György Máglyája kísérletezett hasonlóan apokrif rituálék részletes leírásával.
8. Az egyes szám második személy lehet a gyógyítás, a mágikus védelem utasításokat fogalmazó nyelve („tisztítsd meg, füstölj tömjént”), de látomásoké, jóslatoké is („ha udvarodat / felásva láncot találsz / és hajnalhasadáskor / egy keresztúton körbe- / csavarják nyakadon”), ezekre a szövegműfajokra visszautalva pedig erőt, tudást is vetíthetünk mögé.
9. Áfra kötetében a te-beszéd ezért az akció, az erő nyelve is, miközben újra és újra érezzük ellenpontozódását a köznapi távolságok között történő tévelygésben.
10. Valaki/valami mindig hiányzik ezekből a versekből, a következetesen végigvitt második-harmadik személy játék a kötetegészben feszültséget eredményez, a hiány nyelvi hiánnyá változik: vagy az ÉN, vagy a TE, valamelyik mindig csak odaértődik a mondatokba.
Balázs Imre József
SZÓLJ HOZZÁ!