Tíz mondat a nyelvi szolgáltatásokról

(Magyari Tivadar: Megszokás első látásra. Szentes Zágon fotóival. Koinónia, Kolozsvár, 2014.)

Szín: ami a vakolat alól elővillan
Szó: piszikológia
Ennivaló: fél bornyú
Film: Good Bye Lenin!
Zene: Open Stage: Aranka Szeretlek

1. A nem íróként ismert szerző, amint írói kvalitásokat megvillantva valami nagyon mai problémahalmazt skiccel fel: nálam utoljára Fóris Ferenczi Rita De Anyu! című könyve durrant ekkorát, egy valamennyire hasonló szegmensben.

2. A helyzet komoly, és (de) az olvasó jobbra-balra dől a nevetéstől, mert érintve van.

3. A különbség a De Anyu!-hoz képest az, hogy míg az váratlanul bukkant fel, Magyari Tivadar könyvét a transindexes sorozat alapján régóta várni lehetett.

4. Az percig sem volt kétséges, hogy Magyari Tivadar szövegei könyvbe kívánkoznak, ahogy egyébként az sem, további analógiákat keresve, hogy mondjuk Jakab-Benke Nándor Székely nyelvlecke magyaroknak sorozatából egyszer majd egészestés produkció lesz: merjünk nagyot álmodni.

5. Ütős, frappáns, pontos, arról szól, ami van: minden esélye megvan arra, hogy átmenjen virálisba.

6. A műfaj: a klasszikus tárca sokféleképp csűrhető-csavarható, rugalmas mutációja – hiszen van itt párbeszéd, monológ, értekezésparódia, sajtóműfaj-paródia, sűrített párhuzamos életrajz és sok-sok köznapi helyzetre épülő minihumoreszk.

7. Posztszoc környezet, még nagyon is virulens, több évtizedes beidegződésekkel, a fogalmazási házi feladatoktól a kacatgyűjtögetésig és hétköznapi ügyeskedésig.

8. Egy nem is olyan nagyon kifordított világ, amely nagyjából a városi legendák, pletykák és terjesztőik irányából mozdul rá mindenre, mint egy tükör, amelyik sok kis, mozgatható tükörlapból áll, olyanokból, amelyek folyton más-más szögbe billennek.

9. Mert mit is jelentsen a könyvben az a visszatérő mondat például, amelyik a csetlő-botló hőst helyezi el újra és újra: „Tihamér úr, ön tanult ember.”

10. A többiek felől egyrészt azt, hogy ő egy (sok-sok kis darabból álló) tükör, akitől azt igénylik, legitimálja és tükrözze vissza a legkülönfélébb vágyakat és énképeket; másrészt azt, hogy ő legyen, aki megfogalmaz, aki hangot ad, aki tehát nyelvi szolgáltatást végez; harmadrészt, mivel mégiscsak az ő könyvét olvassuk, azt, hogy mindezt átlátja, hogy van hozzá szeme, és hogy megértően neveti ki világát, pozícióját és egyáltalán: saját magát.

Balázs Imre József