(Umberto Eco: Mutatványszám. Ford. Barna Imre. Európa, Budapest, 2016.)
Szín: cappuccino-színű
Szó: lúzer
Innivaló: whisky
Film: Legenda vânzătorilor de aer
Zene: Ministri: Noi Fuori
1. Gyorsan a közepében is vagyunk mindennek, főleg ha A Foucault-inga szerkezete és problémahalmaza előre ismerős: valaki életveszélyben, rejtőzködve idézi fel saját történetét, ami titkos hálózatokkal, összeesküvésekkel, alternatív történelmekkel gubancolódott össze.
2. Ahogy a Baudolinóban vagy A prágai temetőben, Eco korábbi művei témáit, ötleteit rendezi újra: ezúttal is A Foucault-inga a kiindulópont, de itt újra fontosabb szerepet kap a Mussolini-féle Itália, amely a Loana királynő titokzatos tüzében volt talán még ennyire hangsúlyosan jelen.
3. Közben pedig egy nagyon mai történetet olvasunk, akkor is, ha a szereplők (1992-ben) épp arról beszélgetnek, hogy a mobiltelefonok divatja múló hóbort lesz csupán – Ecónak ez a legkortársibb és leginkább olasz regénye.
4. „Minden azon múlik, hogy mit és hogyan teszünk idézőjelbe” – ez a mondat magyarázza a mobiltelefonnal kapcsolatos vélemények helyét is a regényben, ahogy a történelmi összeesküvések, napihírek, városrésztörténeti eszmefuttatások státusát is.
5. Mostanra nyilvánvaló, hogy Eco egyik nagy témája mindig is a manipuláció volt: pontosabban az, hogy van-e esélyünk elkülöníteni a manipulációt az igazságtól – hogy jó helyre tesszük-e az idézőjeleket.
6. Más-más okokból és motivációkkal, de A Foucault-inga, a Baudolino, A prágai temető és a Mutatványszám főszereplői is manipulálnak: fikciós történeteket terjesztenek igazságnak álcázva, a trükk csak az, hogy ők sem mindig tudhatják, fikcióik nem találkoznak-e baljós módon mások vélt vagy valós igazságaival.
7. A kortárs sajtó és a kortárs politika logikáját a meggyőző történetek lanszírozása határozza meg, mondja Eco, amelyek olykor épp arra szolgálnak, hogy más, igaz történeteket elfedjenek, vagy ellenkezőleg, arra, hogy elbagatellizáljanak kompromittáló igazságokat.
8. A Mutatványszám tervezett napilapja, a Holnap annyira tökélyre fejleszti az alkalmazkodást ehhez a logikához, hogy valójában meg sem kell jelennie ahhoz, hogy hatalmi tényezővé váljanak a kitalálói: olyan, mint a prímás, akit azért fizetnek, hogy ne hegedüljön; a „tudom, hogy te tudod, hogy mi tudjuk” elve, a zsarolási láncolatok elemeként válhatna jelentőssé.
9. A Foucault-inga hátborzongatóbb hangulatának visszájára fordulását azáltal éri el Eco, hogy hősei vélhetőleg épp a sajtónyilvánosság miatt menekülnek meg: azokat a titkokat, amelyeket nyilvánosságra hozhatnának, előző este maguk a hatalmi tényezők mesélik el, nyilván komolyabb következmények nélkül.
10. A regény tehát a maga skicc-szerűségében, humoros ötletsziporkáinak köszönhetően is (amelyeknek a szerkesztőségi gyűlések brainstormingjai adnak keretet) könnyedebb, egyszerűbb, mint A Foucault-inga – de az, amit a világról mond, akár komorabbnak is tűnhet: mint amikor nevetünk valamin, ami korlátoz, de hatását nem kerülhetjük ki.
Balázs Imre József
SZÓLJ HOZZÁ!